"Dandárom első feladata lesz ellenőrzőpontok felállítása és mindenki, így más felkelő csoportok lefegyverzése" - közölte Husszam Nadzsair a Tripoliért folytatott csata kezdetén. A fővárosból származó lázadó vezető figyelmeztetett, hogy különben vérfürdő lesz.

A megjegyzés nyomán felmerül a kérdés: ki egyesítheti a lázadó erőket Kadhafi bukása után? Egyelőre határozottan úgy tűnik, hogy senki - írja kommentárjában az AP hírügynökség.

Nincs olyan vezető a felkelők között, akit minden csoport tisztelne - mondta Kamran Bokhari, a STRATFOR nevű, nemzetközi elemző cég közel-keleti ügyekkel foglalkozó igazgatója.

Kadhafi ezredes erős állami intézmények nélkül, személyi kultuszra építve vezette országát, és a lázadók is nélkülözik a szervezettséget. Ráadásul a különböző csoportok különböző törzsekből állnak össze.

A legtekintélyesebb lázadó vezető Musztafa Abdel Dzsalil, a több külföldi ország által is elismert Nemzeti Átmeneti Tanács első embere. A tanács a keleten fekvő Bengáziban székel, és több volt miniszter, ellenzéki vezető, nacionalisták, iszlámisták, világiak, szocialisták és üzletemberek alkotják - jegyzi meg az AP. Nyilvánvaló, hogy ezt a sokszínű csoportot a Kadhafi elleni gyűlölet fogja össze.

Az 50-es éveiben járó Dzsalilt jó alkukötőnek és jó politikusnak tartják. Az egykori igazságügyi minisztert még a Human Rights Watch jogvédő szervezet is méltatta a líbiai büntetőtörvénykönyv reformja miatt. De mivel Kadhafi ex-minisztere, sok, teljes rezsimváltást akaró lázadó mindig is gyanakvással tekint majd rá.

Mahmud Dzsibril, a felkelők miniszterelnöke szintén Kadhafi volt hivatalnoka. Ugyanakkor kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és a lázadók utazó nagyköveteként dolgozott az elmúlt hónapokban.

Ali Tarhuni egyetemi oktató az Egyesült Államokból tért haza, hogy a felkelők gazdasági, pénzügyi és olajpolitikáját formálja. Kérdés, hogy a tapasztalt, de korábban a diktátort kiszolgáló politikusok és a következetes ellenzékiek közötti feszültség aláássa-e a hatékony kormányzás lehetőségét. És az is kérdés, tanulnak-e Irak leckéjéből a líbiaiak. Amikor az amerikai vezetésű invázió után a közéletből mindenhonnan kiszorították a korábbi Baath Párt tagjait, hatalmi vákuum keletkezett, majd véres felkelés robbant ki, amelyben szerephez jutott az al-Kaida, és egyszerű polgárok ezreit ölték meg kegyetlen merényletekben.

Ha az erkölcsi tisztaságot első számú prioritásnak tartó lázadók kerekednek felül, akkor elveszíthetik az olyan szakembereket, mint amilyen Sokri Ganem volt miniszterelnök, aki évtizedes tapasztalatokat halmozott fel a Líbia számára oly fontos olajiparban.

Az AP azonban megjegyzi, hogy a lázadók megosztottak. A harcosok nem "líbiai felkelőnek", hanem gyakran A, vagy B falu felkelőinek nevezik magukat. A berberek és az arabok bizalmatlanok egymással szemben. A belső feszültségekre jó példa a lázadók korábbi katonai parancsnoka, Abdel Fattah Junesz júliusi meggyilkolása, akit halála előtt saját erői tartóztattak le.