Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.74
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kirúgták, mert nem tetszett neki a halal hamburger

Nem értett egyet azzal, hogy az általa vezetett Párizs környéki étterem a muzulmán vallási előírásoknak megfelelő, úgynevezett halal minősítést kapjon, ezért a cégvezetés kirúgta. Ezt állítja legalábbis a francia Quick gyorsétteremlánc egyik egységének igazgatója, aki diszkriminációval vádolja a cégvezetést, és munkaügyi bíróság elé idézte őket.

A Quick igazgatósága természetesen tagadja a vádat, azt mondják, a szóban forgó férfit pénzügyi szabálytalanságok miatt menesztették. Az érintett viszont erre azt válaszolja, hogy húsz éve dolgozik a cégnél, és amíg a halal téma nem került napirendre, nem volt gond a munkájával.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a konfliktus kimenetele, az ügyre azonban várhatóan a politika is felfigyel. Szeptemberben ugyanis több polgármester, illetve parlamenti képviselő is tiltakozott az áttételesen többségi állami tulajdonban lévő Quick azon döntése ellen, hogy mintegy harminc éttermében halal hússal szolgálja fel hamburgereit.

Sőt, hét kormánypárti honatya nyílt levelet is közzétett az ügy kapcsán, melyben úgy fogalmaztak, hogy a halal étel bevezetése alapvetően ellenkezik az állam laicitásával és úgy vélték, hogy az ilyen lépések valójában a társadalom balkanizálódásához és elgettósodásához vezetnek.

A politikusok akkor azt is kilátásba helyezték, hogy a kérdés miatt a Quicket csaknem 100 százalékban tulajdonló, amúgy állami ellenőrzés alatt álló letéti pénztár vezetését is megkeresik. A jelek szerint azonban a tulajdonos nem tartja rossz ötletnek a kezdeményezést, az étteremlánc vezetése pedig továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a halalkínálat gazdaságilag kifizetődő, hozzátéve, hogy az új módi ellen tiltakozó alkalmazottaiknak a cégen belül más munkahelyet kínálnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×