Az adóhatóság bizonyos nyomozati lehetőségekkel eddig is rendelkezett, de azok rendkívül korlátozottak voltak: tanúmeghallgatást például kizárólag az ügyészség által már teljesen felderített ügyekben kezdeményezhettek, de ahhoz is előzetesen engedélyt kellett kérniük a pénzügyminisztériumon belül működő, úgynevezett pénzügyi bűncselekmények bizottságától, és ha mindez megvolt, a gyanúsítottat is értesíteniük kellett arról, hogy vizsgálódnak ellene.

Bár a szigorú felügyelet továbbra is megmarad - a nyomozati feladatokra kijelölt adóellenőrök a belügyminisztérium keretein fognak dolgozni, egy bíró felügyelete alatt - a konkrét eljárások ezentúl egyszerű gyanú alapján is elindíthatóak.

Az ellenzéki szocialisták elégedettek azzal, hogy a kormány végül is rábólintott a törvénymódosításra - Eric Woerth pénzügyminiszter például azt mondta a szöveg kapcsán, hogy "nagy csalások felderítéséhez nagy eszközökre van szükség" -, úgy vélik azonban, hogy "alkalmazkodni kell a megváltozott világhoz", ezért szükség van egy pénzügyi rendőrségre is.

Ez utóbbihoz hasonló szervezet felállítását egyébként a pénzügyminiszter éppen egy éve ígérte meg, igaz, azt csupán pénzügyi nyomozóirodának nevezték volna. Eric Woerth akkor azt mondta, a csalások következtében Franciaország évente közel 50 milliárd eurónyi adóbevételtől esik el, és ennek legalább egy részét meg kell próbálni visszaszerezni.

Az elképzelés az volt, hogy a pénzügyi rendőrök - ugyancsak bírói felügyelet mellett - házkutatásokat hajthatnának végre, lehallgathatnák a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit, sőt, bűnszövetkezetben elkövetett adócsalás gyanúja esetén akár be is épülhetnének a gyanús szervezetbe.

A terv végül a belügyminisztérium ellenállása miatt meghiúsult, így a mostani szocialista kezdeményezésű törvényjavaslat valószínűleg éppen ezt a "mulasztást" igyekszik valamelyest pótolni.