Infostart.hu
eur:
375.81
usd:
318.86
bux:
126077.94
2026. február 25. szerda Géza
Insomnia people and mobile addiction concepts.
Nyitókép: Boy_Anupong / Getty

Aki későn fekszik, hamarabb halhat meg, de nem az alvásmennyiség az oka

A bagoly típusú emberek kései lefekvéséhez kapcsolódó szokásai felelhetnek rövidebb életükért.

A megnövekedett halálozási kockázatért egyértelműen az éjszakai ébrenléthez kapcsolódó dohányzás és alkoholfogyasztás okolható Christer Hublin, a helsinki Finn Foglalkozás-egészségügyi Intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője szerint. A Chronobiology International című folyóiratban pénteken közzétett tanulmány egy 2002-es finn iker-kohorsz eredményeire alapoz – írja a CNN.

Közel 24 ezer ikerpár sorsát és egészségét kísérték figyelemmel 1981-2018 között, hogy megpróbálják feltárni az egészséggel kapcsolatos viselkedés és a betegségek okait. A vizsgálat kezdetén megkérték a résztvevőket, hogy nyilatkozzanak arról, mennyire tartják magukat pacsirta típusú, korán kelő embernek, vagy bagoly típusú, későn fekvőnek. Az ikreknek körülbelül 10 százaléka jellemezte magát egyértelműen bagoly típusú emberként, illetve 33 százalékuk mondta, hogy inkább ilyen típus. Több mint 29 százalék egyértelműen pacsirtának vallotta magát, míg 27,7 százalék úgy jellemezte magát, hogy valamelyest hajlamosabb korán kelni.

A résztvevők egy részéhez társított halálozási adatokat kiigazították az iskolai végzettség, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a testtömegindex és az alvás időtartama figyelembevételével, és megalapítottak, hogy bagoly típusú embernek lenni körülbelül 9 százalékkal növeli a korai halálozás kockázatát a pacsirta típushoz képest.

"Régóta tudjuk, hogy az este hosszan fennmaradó emberek nagyobb valószínűséggel lesznek erősebb ivók, szenvednek alkoholizmusban, és nagyobb valószínűséggel használnak más szereket is, köztük dohányt" – mondta Bhanu Prakash Kolla, a minnesotai Rochesterben található Mayo Klinika alvásgyógyászati központjának alvásgyógyász szakorvosa, aki nem vett részt a vizsgálatban. Hozzátette azonban, hogy a korai halálozás 9 százalékkal megnövekedett kockázata jelentős, ezért más is hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek az emberek korábban meghalnak.

"Például akár az is, hogy a bagoly típusúaknak valószínűleg korán kell kelniük munka vagy iskola miatt, ezért végül kevesebbet alszanak, és az alváshiány növelheti a kockázatot" – vélekedett Kolla.

A test cirkadiánritmusa határozza meg, mikor kezdődik a melatonin felszabadulása, mely kijelöli az alvás idejét: az ember személyes kronotípusa örökletes.

A pacsirta típusú emberek általában jobban teljesítenek az iskolában és aktívabbak nap közben, ami részben megmagyarázhatja, hogy esetükben alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata.

A bagoly típusúaknál ugyanakkor később indul el a melatonin kiválasztódása, ezért nap közben kicsit lassabbak. Esetükben nagyobb a krónikus betegségek kialakulásának kockázata, egy 2022-es vizsgálat szerint jobban jellemző rájuk az ülő életmód, lassabban égetik a zsírt, gyakrabban jelenik meg náluk inzulinrezisztencia. Sokszor kihagyják a reggelit, jellemzőbb rájuk a hasi elhízás, ami szívbetegségre és kettes típusú diabéteszre is hajlamosít.

Az emberek valamelyest képesek saját kronotípusuk módosítására: érdemes ébredéstől minél több fénynek, ha megoldható, természetes fénynek kitenniük magukat. Este ugyanakkor a lehető legkevesebb fényre van szükség: ez a tévé és a mobiltelefonok, számítógépek fényének kerülését is jelenti. Érdemes hamarabb vacsorázniuk, mint általában szoktak: lefekvés előtt három órával már nem javallott enniük.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump éles hangvétellel üzent Iránnak

Donald Trump éles hangvétellel üzent Iránnak

Az amerikai aranykorról beszélt Donald Trump, az unió állapotáról szóló, rekordhosszú beszédében. Az elnök a kormányzat eredményeit hangoztatta, miközben hevesen bírálta a demokratákat és keményen megfenyegette Iránt.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és Európában is jó hangulatban telik a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×