Egy új tanulmány szerint, amely a Journal of Roman Archaeology című folyóiratban jelent meg a 430-450 közötti években bekövetkezett súlyos szárazság megváltoztatta az addig állattenyésztésre épülő életformát a Római Birodalom keleti határvidékein, ezért a hun törzseknek „új stratégiákat kellett kidolgozniuk a gazdasági nehézségek leküzdésére” - írja a raketa.hu.

A szakemberek minderre egy új, fagyűrű alapú hidroklíma-rekonstrukcióval jöttek rá.

Ebből az derül ki, hogy a mai Magyarország területén a 4. és az 5. században szokatlanul szárazak voltak a nyarak, és az aszály különösen 420 és 450 közt lehetett jelentős. Ekkor a Duna és a Tisza környékén visszaeshetett a termőföldek területe, ahogy a legeltetésre alkalmas földek is megcsappanhattak.

A hunok egyenesen "lecserélték a politikai és társadalmi berendezkedésüket is", amely a rablóhadjáratokban csúcsosodott ki. A kutatók szerint kezdetben kölcsönösen előnyös együttműködést folytattak a rómaikkal, melynek eredményeként a hun elit réteg is meggazdagodott. Ez az együttműködés azonban véget ért a 440-es években – ekkor indultak a rendszeres fosztogatások a római területek ellen.

A tanulmány alapján a 447-ben, 451-ben, valamint 452-ben történt legpusztítóbb hun betörések egybeestek a Kárpát-medencét sújtó legszárazabb nyarakkal. Ekkor Attilának, valamint a hun előkelőségeknek aranyra volt szüksége, hogy kifizesse a harcosait, valamint szavatolja, hogy a hun elitréteg lojalitása is megmaradjon – végül emiatt váltak az állattartó hunok fosztogatókká.

A kutatók azt is felvetik, hogy Attila „öt nap alatt bejárható” földsávot követelt a Duna mentén, mert ez jobb legeltetést kínálhatott volna aszályos időszakban is.

Susanne Hakenbeck, a Cambridge-i Földrajzi Tanszék vezetője ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: Ez a történelmi példa azt mutatja, hogy az emberek összetett és kiszámíthatatlan módon reagálnak az éghajlati stresszre, és hogy a rövid távú megoldások hosszú távon negatív következményekkel járhatnak.”