Infostart.hu
eur:
356.02
usd:
312.11
bux:
140135.08
2026. június 30. kedd Pál
Európa legnagyobbjait verték meg magyar hallgatók – és még közel sincs vége

Európa legnagyobbjait verték meg magyar hallgatók – és még közel sincs vége

Olajipari, az olajkutatásról szóló versenyben lettek legjobbak az ELTE diákjai, és egész Európát képviselhetik majd egy különleges amerikai versenyen.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem geológus csapata nyerte meg a kőolajföldtani világverseny európai selejtezőjét múlt hétvégén Prágában, így Európát az ELTE fogja képviselni az Egyesült Államokban rendezett döntőn – mondta az InfoRádiónak Csicsák Pál geológushallgató, aki a tavalyi csapat tagja volt, idén pedig a magyar indulók felkészítője volt.

A geológushallgató elmondta, hogy tavaly a legnevesebb 18, idén 20 egyetem küldött ötfős csapatokat a világméretű verseny európai fordulójára, amely mind közül a legerősebb, mivel itt indul a legtöbb csapat.

A neves kőolajföldtani világversenyen egy esettanulmányt kell a versenyzőknek megoldaniuk.

„A csapat kap egy területet a világ egy pontján – ez idén Észak-Norvégia volt –, és kap hozzá egy hatalmas adatcsomagot, amit egyedül fel kell dolgozniuk, ki kell értékelniük, és értelmezniük kell, a végén pedig egy kutatási tervet és eredményeket kell letenni az asztalra” - mondta a geológushallgató.

Hozzátette, hogy ez részben fiktív feladat, mivel a végén nem történik meg a valóságban a fúrás, de

a diákoknak mindent ugyanúgy kell elkészíteniük, mint amikor majd élesben teszik ezt egy olajcégnél,

úgy, ahogy azt az olajiparban elvárják majd tőlük.

Európa legnagyobbjait verték meg magyar hallgatók – és még közel sincs vége

„A zsűriben a világ legnagyobb olajcégeinek képviselői ülnek, akiket a feladat végén egy 25 perces angol nyelvű prezentációban kell meggyőzni arról, hogy az övék a legjobb és a szakmailag legmegalapozottabb terv” - közölte Csicsák Pál.

A versenyzők feladata az, hogy

kidolgozzák, hol érdemes kutatni az olaj után,

megindokolják a javaslatukat, és kifejtsék, hogy mi alapján feltételezik azt, hogy azon a ponton lesz bármiféle nyersanyag.

Az ELTE szerint az a győzelem, amit most a magyar csapat elért, felér azzal, mint ha a labdarúgó Európa-bajnokságot nyerte volna meg a focicsapat.

„A pontjaik alapján látszik, hogy a magyar csapat sokkal szakspecifikusabban erre a területre koncentrál, mint versenytársai” - véli a csapat felkészítője.

Kiemelte, hogy

itt ráadásul olyan egyetemek versenyeznek az ELTE ellen, ahol egyetlen egyetem éves költségvetése több, mint a teljes magyar felsőoktatásé.

Az ELTE csapata bekerült a világdöntőbe, és az európai régiót fogja képviselni április 1-jén Houstonban, ahol a világ 12 legjobb csapata mérettetik meg.

„Az év legnagyobb nemzetközi szénhidrogén-földtani konferenciájának nulladik napján lesz a világdöntő, ahol szintén a legnagyobb világcégek delegáltjai fogják hallgatni őket” - közölte a geológus hallgató.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Végre megindulhat az egyik legszebb magyar épület megmentése, de nem úgy, ahogy eddig tervezték

Végre megindulhat az egyik legszebb magyar épület megmentése, de nem úgy, ahogy eddig tervezték

Újraindul az Iparművészeti Múzeum évek óta elmaradt rekonstrukciója, a beruházást azonban alapos szakmai és műemléki felülvizsgálat előzi meg - írja Facebook-bejegyzésében Szemerey Samu országos főépítész. Az illetékes tárcák és az építészeti államtitkár álláspontja szerint el kell vetni a korábbi kormány által támogatott, historizáló új szárny tervét, és helyette a ténylegesen megvalósult, Lechner Ödön által megálmodott főépület megóvására kell fókuszálni. A munka a homlokzat restaurálásával és a meglévő épület felújításával a tervezési vitáktól függetlenül akár már a közeljövőben megkezdődhet. Szemerey is az előadók sorát gazdagítja a Portfolio Property Investment Forum konferenciáján, tartson velünk ön is!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×