Bár a teknősök veszély esetén páncéljuk rejtekébe bújnak vissza, a Zürichi Egyetem kutatói szerint nem ez volt az elsődleges evolúciós célja a páncél kifejlődésének. A szakértők fosszíliák és ma élő teknősök vizsgálatával rekonstruálták, hogyan fejlődött ki az evolúció során a jellegzetes páncél.

A védőpajzs kialakulása felé vezető út első lépése az állatok bordáinak szélesedése volt, melyek végül páncéllá nőttek össze.

Torsten Scheyer és kutatócsapata a Current Biology című szaklapban mutatta be tanulmányukban, hogy a bordák a könnyebb és jobb ásás érdekében váltak szélesebbé. Erre a következtetésre a legrégebbi ősteknős, az Eunotosaurus africanus maradványai alapján jutottak. Az intézmény keddi közlése szerint ez a faj még csak részleges páncéllal rendelkezett.

Az ősteknős 260 millió éve élt a dél-afrikai Karoo-medencében. Roger Smith és Bruce Rubidge, a tanulmány vezető szerzője több példányt vizsgált meg. A legfontosabb fosszília - melyet egyébként egy johannesburgi nyolcéves kisfiú talált apja farmján - egy 15 centiméteres példány, amely egy jó állapotú csontvázból áll teljesen épen maradt mellső és hátsó végtagokkal. A mellső lábak utolsó ujjperce jelentősen kiszélesedett, és ásóalakú, ami arra utal, hogy az állat ezzel ásott.

A kiszélesedett bordák a mellkast merevvé tették, így ez az "előpáncél" egyfajta támasztékként szolgált az ásó mellső lábak számára. Ezért gondolják úgy a kutatók, hogy a páncél első formái nem a védekezést szolgálták.

A bordák feladata a test támasztása a mozgás során, emellett fontos szerepet játszik a tüdők szellőzésében. Központi feladatuk miatt a bordák a dinoszaurusztól az emberig a legtöbb állatnál nagyon hasonlóan néznek ki.

A teknősök azonban kivételt jelentenek. A lényegesen megváltozott bordák alkotják a páncél nagy részét, a felsőtest ezáltal kevésbé mozgékony, megrövidült a lépéstávolság és korlátozottabb a légzés. A teknősevolúció során azonban a páncél előnyei - úgy tűnik - felülírták a hátrányait.