Infostart.hu
eur:
353.31
usd:
308.92
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
A legfőbb iráni vezető hivatala által közzétett képen Ali Hamenei ajatolláh integet a résztvevőknek a Ruhollah Khomeini ajatolláh az 1979-es iráni iszlám forradalom atyja halálának 36. évfordulója alkalmából tartott teheráni ünnepségen 2025. június   4-én.
Nyitókép: Legfőbb iráni vezető hivatala

Iránnak állítása szerint Izraellel kapcsolatos titkos iratok állnak a rendelkezésére

Az iráni állami televízió szombaton azt jelentette, hogy Izraellel kapcsolatos stratégiai és "kényes" dokumentumok - egyebek mellett izraeli atomlétesítményekről - kerültek Teherán birtokába.

A televízió részleteket nem közölt arról, hogy az iratok miként jutottak Iránhoz.

"Az iráni hírszerző szolgálatok a cionista rezsim birtokában lévő nagy mennyiségű információra, valamint stratégiai jelentőségű és kényes dokumentumokra tettek szert. Ezek között több ezer, a rezsim nukleáris terveire és létesítményeire vonatkozó dokumentum van" - közölte szűkszavúan az iráni televízió.

Irán, amelynek az 1979-es iszlám forradalom óta egyik stratégiai külpolitikai célja a palesztin ügy támogatása, nem ismeri el Izrael államot.

Az izraeli rendőrség és a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét május 20-an közölte, hogy áprilisban őrizetbe vettek két 24 éves férfit, Roj Mizrahit és Almog Atiaszt, akik állításuk szerint az Iráni Iszlám Köztársaságnak kémkedtek.

Az iráni televízió ezzel kapcsolatban most azt közölte: a szóban forgó két férfit Izraelben azután vették őrizetbe, hogy az Irán birtokába került iratok már kijutottak Izraelből.

A nyugati államok, élükön az Egyesült Államokkal, továbbá Izrael, azzal gyanúsítják Teheránt, hogy atomfegyver birtokába akar jutni. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször is kijelentette, hogy katonai támadást kellene végrehajtani az iráni atomlétesítmények ellen.

Irán kitart amellett, hogy nem törekszik atomfegyver birtoklására, de az atomsorompó-egyezményre hivatkozva, amelynek részese, ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy polgári célra felhasználja az atomenergiát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Merz keményen üzent: ez a legnagyobb erőfeszítés amit valaha is tettünk a védelmi képességeink megerősítése érdekében

Merz keményen üzent: ez a legnagyobb erőfeszítés amit valaha is tettünk a védelmi képességeink megerősítése érdekében

Friedrich Merz német kancellár pénteken bejelentette, hogy Németország négy éven belül megduplázza védelmi kiadásait, és már 2029-re eléri a NATO hágai csúcsán kitűzött 3,5 százalékos GDP-arányos ráfordítási célt – jóval a 2035-ös határidő előtt. A kancellár ezzel reagált Donald Trump amerikai elnök bírálatára, aki "nevetségesnek" nevezte a német védelmi költségvetés szintjét. A balti államok vezetőivel tartott berlini sajtótájékoztatón Gitanas Nauseda litván elnök azt is bejelentette, hogy Litvánia alkotmánymódosítással tenné lehetővé nukleáris fegyverek állomásoztatását az országban, ezzel hozzájárulva a nyugati nukleáris elrettentéshez Oroszországgal szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×