A kutatók az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Lunar Prospector szondájának az 1990-es évek végén gyűjtött adatait elemezve a Hold mai pólusai közelében egy-egy hidrogénben gazdag területet fedeztek fel, melyek vízjég jelenlétére utalnak - írta a BBC News.

A két jeges foltot egymással összekötő vonal áthalad a Hold középpontján, tehát úgy tűnik, ez volt az égitest korábbi forgási tengelye - írták a Nature-ben a kutatók, akik szerint fokozatosan "pólusvándorlás" zajlott le, ami végül mintegy hatfokos elmozdulást okozott.

A sarkok több milliárd éven át tartó áthelyeződését valószínűleg a Viharok óceánjának (Oceanus Procellarum) nevezett holdi régió vulkáni működése okozta. A tűzhányók tevékenysége miatt ez a terület melegebb és "könnyebb" lehetett, mint az égitest többi része.

Matt Siegler, az Arizonai Bolygókutató Intézet munkatársa és kutatócsoportja úgy véli, a kisebb sűrűség elég megingást idézhetett elő ahhoz, hogy a két "paleopólus" létét megmagyarázza.

"A Viharok óceánja a Hold korai történetének legaktívabb régiója volt, ami azt jelenti, hogy a pólusvándorlás évmilliárdokkal ezelőtt kezdődhetett" - írták a kutatók.

A hidrogénben gazdag területet a tudósok a Lunar Prospector neutronspektorméter nevű műszerének adatai alapján fedezték fel. A neutronok mérésekor kimutatott hidrogénjel vízjég jelenlétére utal, mely a Hold állandóan árnyékban lévő krátereiben maradhatott fenn.

Korábbi kutatások arra következtettek, hogy a Hold pólusai akár 35 fokot is vándorolhattak. Az egyik régebbi tanulmány szerzője, Ian Garrick-Bethell, a Santa Cruz-i Kalifornai Egyetem kutatója szerint a Hold változó orientációjáról szóló többféle elméletet "össze kellene békíteni egymással", meg kellene határozni, mekkora szerepe lehetett a sűrűség változásainak a pólusvándorlásban.