Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Áder János: az emberi tevékenység drámaian befolyásolja a klímát

Az emberi tevékenység drámai mértékben befolyásolja a Föld klímáját - mondta Áder János kedden Szekszárdon, a víz világnapján. A köztársasági elnök az 1956-os dunai jeges árvíz emlékére rendezett konferencián hozzátette: ennek világszerte egyre gyakrabban látható következménye a vízkörforgás felgyorsulása, a hosszú, száraz időszakokat követő felhőszakadások, villámárvizek.

Az ipari fejlődés következtében eljutottunk oda, hogy a Föld legtöbb folyója nem tud sem táplálékot, sem fogyasztható vizet adni a mellette élőknek - mondta.

"A Föld óriási területein a víz ma már nem az élet, hanem a betegség forrása. Ötszázmillió ember él olyan területen, ahol a vízkészletek - a mostani fogyasztás mellett - néhány évtizeden belül elfogynak"- hívta fel a figyelmet.

Az államfő Ferenc pápa a környezetről szóló, 2015. júniusban kiadott enciklikáját idézte, amelyben az áll, hogy "már túlléptük a bolygó kizsákmányolásának maximális határát". Mint mondta, "az ember mérhetetlen kapzsiságában már régóta többet vesz el a természettől, mint amennyire joga lenne, amennyit a természet elviselni képes, és pótolni tud".

A 60 évvel ezelőtti jeges dunai árvízről szólva azt mondta: nemzedékek óta foglalkoztatja az emberiséget az, hogy hogyan tudjuk megvédeni a vizet, és megvédeni magunkat a víztől.

1956 márciusában a Duna megmutatta, hogy a folyó hogyan válhat félelmetes ellenséggé - jegyezte meg.

Felidézte: a folyó felső szakaszán viszonylag szerencsésen levonult az ár, Dunaföldvárnál és a bogyiszlói átvágásban azonban több méteresre duzzadt a jégtorlasz. A víz nem talált utat, és 58 helyen törte át a töltéseket. Öt ember meghalt, hidakat, vasúti töltéseket, utakat, épületeket döntött romba a jeges víztömeg. Harminckilenc településről 57 ezer embert kellett kitelepíteni, és több ezren veszítették el otthonukat.

"Ma már alig van esélye egy olyan kitartóan hideg télnek, amely az akkori jégtömeghez hasonlót zúdíthatna ránk, rekord árvizek mégis egyre gyakrabban érnek el minket" - mondta. Emlékeztetett arra is, hogy a jól ismert 1838-as pesti árvíz előtt, 1775-ben egy hasonló jeges árvíz okozott károkat, s már akkor felmerült a Duna szabályozásának gondolata, a megfelelő védművek azonban csak 1876-ban épültek meg.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2013 júniusában az 1838-as nagy árvíz óta nem látott árhullám érkezett Magyarországra. Nagybajcstól Bajáig mindenütt megdőlt az elmúlt több másfél évszázadban mért legmagasabb vízszint. Az árvíz a harmadik nyolc méter fölötti vízszintet hozó áradás volt a Dunán tíz éven belül, amire még nem volt példa.

"A természet nemcsak a 19. században vagy az 1950-es években figyelmeztetett bennünket. A tudásra, amellyel a felgyorsult hidrológiai ciklusok ellen védekezhetünk, a következő évtizedekben nagyobb szükségünk lesz, mint valaha" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

A konferencia után Bogyiszlón emlékeztek az 1956-os jeges árvízre: a polgármesteri hivatal épületének falán elhelyezett emléktáblát Áder János, Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Huszárné Lukács Rozália, (Fidesz), Báta, Tóth István (Fidesz), Bogyiszló és Gerő Attila (Fidesz-KDNP), Sióagárd polgármestere és Fehérvári Tamás a Tolna megyei közgyűlés elnöke koszorúzta meg. A konferencia helyszínén, a szekszárdi vármegyeházán korabeli fotókból, dokumentumokból rendezett kiállítás idézi fel az 1956-os áradást.

Az 1956. márciusi dunai jeges árvíz idején négy falu egész területét, további 16 község kisebb-nagyobb részét érte utol az áradás, amely 8500 lakóházat pusztított el. Az áradásban egy magyar és egy szovjet katona, és három civil vesztette életét, köztük egy 11 éves gyermek. A vészelhárításban komoly szerepet kapott a hadsereg: tűzszerészek robbantották föl a korabeli Kossuth-hídnál feltorlódott jeget, a déli országhatárnál a jugoszláv katonákkal együtt vették aknatűz alá a jégtáblákat, és bevetették a magyar légierő bombázóit is.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×