Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Valóban malária végzett-e Tutanhamonnal?

Tutanhamon és még tíz királyi múmia genetikai és komputertomográfiai vizsgálatát végző szakértők megállapítása szerint az ifjú fáraóval Kr.e. 1324-ben malária végzett, ám a Nature című tekintélyes brit tudományos folyóirat online kiadása által megkérdezett független tudósok vitatják ezt a megállapítást.

"Az Amerikai Orvosszövetség lapjában, a JAMA-ban közölt tanulmány igen fontos, mivel a leghíresebb egyiptomi múmiákat veszi górcső alá, végkövetkeztetései azonban feltételezéseken alapulnak" - hangsúlyozta Frank Rühli, a Zürichi Egyetem anatómiai intézetének kutatója és a svájci múmiaprojekt társelnöke a tudományos portálon.

A JAMA-tanulmány szerint Tutanhamon egyik alsó végtagja lábszárcsontjaiban csontelhalást (nekrózist) diagnosztizáltak és a DNS-vizsgálatok szerint a malária kórokozójával, a Plasmodium falciparummal fertőződött meg. A Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője által irányított szakértői csoport ebből arra a következtetésre jutott, hogy Tutanhamon legyengült szervezete számára több tényező - köztük a lábszártörés - bizonyult végzetesnek.

Giuseppe Novelli, a római Tor Vergata Egyetem orvosgenetikai laboratóriumának vezetője szerint azonban nincs semmi meglepő, hogy Tutanhamon maláriás volt, abban az időben ez igen elterjedt betegség volt Egyiptomban. Mi több, a malária által sújtott vidékeken, ha valaki gyermekkorában túlélte a betegséget, részleges immunitást szerzett a kórral szemben. Mivel a múmiák belső szerveit eltávolították, lehetetlen határozott diagnózist felállítani.

QNem áll rendelkezésünkre semmilyen olyan adat, amely bizonyítaná, hogy valóban malária okozta Tutanhamon halálát" - vélekedett Giuseppe Novelli.

A szakértők szerint létezhet alternatív magyarázat Tutanhamon lábsérülésére is. Gino Fornaciari, a Pisai Egyetem paleopatológiai intézetének igazgatója szerint lehetetlen diagnosztizálni a csontelhalást pusztán a komputertomográfiai felvételek alapján. Philippe Charlier, a franciaországi Raymond Poincaré Kórház patológusa szerint a felvételeken látható elváltozások a mumifikálás során is kialakulhattak égés vagy ütődés következtében.

A szakértők azt is vitatják, hogy a fáraó sírkamrájában talált botok azt bizonyítanák, miszerint Tutanhamon mozgáskorlátozott volt. Mint Gino Fornaciari rámutat, az ókori Egyiptomban, ahogy más keleti kultúrákban is, a bot a hatalom jelképe volt. Az sem bizonyítja az ifjú uralkodó beteges voltát, hogy mellé mindenféle magvakat, gyümölcsöket és leveleket helyeztek - ezek nem medicinák voltak, hanem a túlvilági létre szánt útravaló.

A JAMA-tanulmány egyik társszerzője, Albert Zink professzor, a bolzanói múmiaintézet igazgatója beismeri: sohasem lehet teljesen bizonyítottnak tekinteni, hogy Tutanhamonnal a malária végzett, noha a kórokozó jelenléte a fáraó szervezetében felveti ezt a lehetőséget. Ugyanakkor Zink professzor biztos a csontelhalás diagnózisában: a nekrotikus rész körül kialakult csontképződés arra utal, hogy ez még Tutanhamon életében következett be.

Albert Zink egyetért azzal, hogy lehetnek alternatív magyarázatok a sírkamrában talált botokra és növényekre, ám kiemeli, hogy az adott magvakat, gyümölcsöket és virágokat lázcsillapításra használták az ókori Egyiptomban.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×