Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem a modern ember kiváltsága a nagy agytérfogat

Egy 1,2 millió évvel ezelőtt élt nő medencecsontjára bukkantak a kutatók. A szinte teljesen ép Homo erectus-maradvány magyarázatot adhat az emberi evolúció egyik máig vitatott kérdésére.

Az emberek egyedülállóak a természetben azzal, hogy utódaik viszonylag nagy fejjel jönnek világra, mostanáig azonban a kutatók nem tudták, mikor fejlődött a nők medencecsontja olyanná, amely lehetővé tette, hogy nagyobb fejű utódokat szüljenek.

A kutatók most úgy vélik, lezárhatják a vitát, miután találtak egy olyan női medencecsont-maradványt, amely minden eddig találtnál épebben maradt fenn. Az a Homo erectus-példány, amelynek maradványai előkerültek, 1,2 millió évvel ezelőtt élt.

Az emberek közvetve a testükhöz képest nagy fejméretüknek köszönhették, hogy kiemelkedtek az állatvilágból. A nagyobb agytérfogatnak köszönhetően volt képes az ősember az eszközhasználatra, és fejlesztette ki a kommunikáció eszközeként a beszélt nyelvet.

A Homo erectus széles medencecsontjából azonban arra lehet következtetni, hogy már az előemberek is nagy agytérfogattal jöttek világra, azaz a nagyobb agy már az anya méhében kifejlődött. Ez a tulajdonság tehát nem nagyjából 195 ezer ével ezelőtt, azaz a Homo sapiens megjelenésével emelte ki az embereket az állatok közül, hanem már jóval korábban.

Az egyesült államokbeli Indiana University munkatársai, Sileshi Semaw vezetésével folytatott kutatásaik során Etiópiában bukkantak a maradványra, azon a helyen, ahol már számos őskori fosszília került elő. A maradványból megállapítható, hogy a Homo erectusok szülőcsatornája csaknem 30 százalékkal volt szélesebb, mint ahogy azt eddig gondolták a kutatók.

A szülőcsatorna mérete lehetővé tette, hogy a Homo erectusok egy 315 milliliteres agytérfogatú gyermeket hozzanak világra, ez a méret az akkori felnőttek agytérfogatának 30-50 százalékának felelt meg.

Egy korábban talált, Lucy névre keresztelt fosszília, a 3,2 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus africanus csípőcsontja még nem tette lehetővé, hogy olyan nagy aggyal rendelkező utódokat hozzanak világra. Mindebből levonható a következtetés, hogy a nagyobb méretű emberi agy valamikor a Homo erectus megjelenése körüli időkre datálható.

A tudomány eddig nem ismerte pontosan a női Homo erectusok anatómiáját, a csípőcsont méretét például mindez idáig egy fiatal férfi példány maradványai alapján próbálták kikövetkeztetni.

A Homo erectus nagyjából 1,8 millió évvel ezelőtt jelent meg és mindegy 200 ezer évvel ezelőtt tűnt el.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×