Infostart.hu
eur:
388.53
usd:
336.78
bux:
124392.19
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Illés Fanni és edzője, Szabó Álmos a magyar úszóválogatott edzésén a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában két nappal a riói paralimpiai játékok kezdete előtt, 2016. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Illés Fanni paralimpiai bajnok: "halva születtem"

Lábak nélkül, hiányos kézfejjel született, gerincferdülése miatt kezdett úszni, de a tokiói dobogó tetején hirtelen minden és mindenki megjelent a szeme előtt.

A tokiói paralimpián ért fel a csúcsra Illés Fanni, aki a 100 méteres mellúszásban lett aranyérmes. Az egykor halva született kislány az InfoRádiónak elmondta, hogy akkora esélyese volt a számnak, mint az épeknél a 200 pillangónak Milák Kristóf, és arról is beszélt, hogy élete legnyugodtabb versenye volt.

"Akkora nyugalmat adott az, hogy mennyi munkát tettem ebbe bele, ennél többet nem lehetett edzeni. A munka bennem volt, versenyezni imádok, és pont a döntőben kapott el a flow érzés" – ecsetelte.

Amikor a dobogó tetején volt, sírt, látta a lelátón a csapattársakat, edzőjét, Szabó Álmost, akivel kéz a kézben mentek végig az úton, Sós Csaba szövetségi kapitányt, ők látták a küzdelmeit és minden múltbéli kudarcát is, és így is hittek benne.

"Arra gondoltam, hogy biztos a családom is ott sír a képernyők előtt, és nagyon büszkék rám, a mai napig meghatódom ettől. Végre ideértem!"

Egész életében ez marad "a nagybetűs paralimpia".

"Nem csak az arany miatt, hanem Tokió, a szervezés és a japán emberek miatt is, leírhatatlan volt az élmény, fantasztikus érzés, hogy ennyi magyar aranyérem és pontszerző helyezés született."

Illés Fanni lábak nélkül és hiányos kézfejjel, "halva" született császármetszéssel, rögtön újraélesztették,

születése után pedig úgy döntöttek az orvosai, hogy nem adják oda az édesanyjának, és azt is tanácsolták neki, hogy hagyja ott a lányát, akit "leírtak mindenféle szörnyűségnek".

Ám édesanyját nem hagyta az anyai ösztöne és a lelkiismerete, és két hét múlva visszatért a kórházba érte, de abban a sportoló biztos, hogy a legjobb helyre került. Gyerekként rengeteg pszichológus járt hozzá, de "nem volt nehéz", úgy emlékszik vissza, hogy ő mindig is így élt teljes életet.

"Mim hiányozzon, ha így vagyok teljes? Talán az emberek gonoszsága, figyelmetlensége, ahogy bámultak sokszor, az volt nehéz. A humor pedig mindig nagyon nagy segítség volt; ahogy ezeket a helyzeteket ki tudtuk figurázni a családommal."

Hogy a parasportolók miért annyira "erősek", arról úgy vélekedik:

"Hátrányból indultunk az életünk során, ennek ellenére ezt leküzdve vérprofi sportolóként éljük a mindennapjainkat,

nem törődve azzal, hogy nekünk valamilyen hátrányunk van. Azt szokták mondani, hogy aki fogyatékkal él, annak elég idős lelke van. Velem is így van, mindig idősebbnek éreztem magam a kortársaimnál, mert annyi mindent kellett átélnem gyerekkoromban, hogy vannak problémák, amelyek leperegnek rólam."

Illés Fanni 29 évesen a párizsi paralimpiáig tervez biztosan, családalapításra készül.

Úszni egyébként gerincferdülés miatt kezdett, és bár azt hitte, "világsztár" lesz, évekig csak pofonok és sikertelenség övezte a próbálkozásait, mégis maradt, az úszás szeretete és a magába vetett hit miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A mesterséges intelligencia üzleti impaktja - Hol tart Magyarország az AI-forradalomban?

A mesterséges intelligencia üzleti impaktja - Hol tart Magyarország az AI-forradalomban?

Az AI-forradalom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java: elkészültek és a való életben teljesítenek az első vállalati genAI megoldások és a munkát, a belső folyamatokat és az ügyélinterakciókat támogató eszközök. A kötelező házi feladatot szinte mindenki elvégezte, de a munka és a valódi AI-transzformáció még csak most kezdődik. A Proof of Concept fázisból kilépett, de még szigetszerű AI-megoldásokon túl a bátor élenjárók most új szintre léphetnek: ha az AI már bizonyított, jöhet a jól működő AI-megoldások kiterjesztése és oktatása teljes szervezeti szinten, lesz, ahol a core üzleti tevékenység átformálása, teljes transzformációja is megtörténhet. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára. A rendezvényről ebben a cikkünkben tudósítunk a nap folyamán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×