Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
322.33
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

A FINA záróünnepsége sokkal több lesz, mint jó ötletek sorozata

A csodaszarvas történetét dolgozza fel a vizes világbajnokság vasárnap esti záróshow-ja a Papp László Sportarénában – mondta az InfoRádiónak Vági Bence. A nagyszabású produkció rendezője szerint ez amolyan "cirkuszbalett" lesz, amelyben több mint kétszáz táncos és artista dolgozik majd együtt.

„Amikor az ember egy olyan záróeseményt rendez, ami egy országról szól, akkor szerintem nagyon fontos, hogy meg tudjunk fogalmazni kulcsüzeneteket” - vallja a záróünnepség rendezője.

Vági Bence meglátása szerint minden művészi alkotás, ami egy országban születik, egy lenyomat az adott országról. Éppen ezért amikor a társulattal utaznak a világban, nagyon törekszenek ennek megmutatására.

„Most szerencsére itthon tudjuk ezt megvalósítani” - tette hozzá.

A záróünnepség rendezője elmondta, hogy az eseményen egy ősi legendát keltenek életre.

„A csodaszarvas legendája, ami a mongoloknál és több ázsiai népnél is ugyanúgy jelen van a kultúrákban, mint ahogy nálunk, kifejezi azt a gondolatot, hogy keletről érkeztünk. Ráadásul mivel a FINA 2019-ben Dél-Koreában éled újra, a csodaszarvas gyakorlatilag oda tér vissza” - fejtette ki a záróünnepség rendezője.

„Az előadás koncepciója elég nyitott, mert nem szerettük volna a legendát nagyon szájbarágósan feldolgozni, sokkal inkább szimbolikus és gyönyörű festmény-lenyomatokat szeretnénk kifejezni.

Ezért inkább a fő erőkre koncentráltunk; a három nagy képünk egyike az erdő, ami a földet képviseli, a víz természetesen az életet, a levegő pedig maga az ország megtermékenyülése. A negyedik kép pedig Korea, ahol megjelenik Gwangju városának szimbólumrendszere, ahova a szarvas tovább áll. Ez fűzi össze az egész eseményt” - ismertette Vági Bence.

A rendező elmondta, hogy a záróünnepségen több mint száz artista és közel száz táncos vesz részt.

Ez egy nagy kooperáció, és egy nagyon különleges pillanat. Hiszen a legtöbb artista magányosan ad elő egy számot, most az az igazán nagy kihívás, hogy együtt kell dolgozniuk – közölte a Recirquel Társulat művészeti vezetője.

„Úgy érzem, hogy egy új műfaj jött létre, amit elkezdtem úgy hívni, hogy cirkuszbalett, mivel dramaturgiailag úgy viselkedik az egész előadás, mintha egy hatalmas balettet néznénk” - fűzte hozzá Vági Bence.

„Azt gondolom, hogy minden mű megalkotásánál az inspiráció a legfontosabb. Az inspiráció pedig nagyon különbözik a jó ötlettől.

Ha az ember csak jó ötleteket, nagy vizuális dolgokat tesz fel, akkor az nagyon gyorsan ki tud pukkanni, mint egy lufi. Az igazán mélyre ható, az emberek szívéhez szóló dolgok viszont érzelmi síkot követnek.

Persze ez nagy kihívás egy ilyen monumentális show-nál, de minden pillanatban arra törekedtünk, hogy közelebb tudjon kerülni az emberek szívéhez” - vallja Vági Bence.

„Ez a Recirquel újcirkusz társulat legfőbb védjegye” - emelte ki a társulat művészeti vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×