Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
318.96
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport brüsszeli tanácskozásán 2020. január 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Az EKB elnöke szerint közel a várva várt pillanat

Az Európai Központi Bank (EKB) szerint közeli az a pillanat, amikor kijelenthető, hogy sikerült a 2 százalékos célszintre lassítani az inflációt az eurózónában - mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke a Financial Times című lapban hétfőn megjelent interjúban.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az EKB vezetőinek "továbbra is ébernek kell maradniuk", mivel a szolgáltató szektor fogyasztói árnövekedése csaknem kétszerese a célszintnek.

Novemberben az euróövezet inflációja 2,2 százalék volt éves szinten, a szolgáltatások árai ugyanakkor 3,9 százalékkal nőttek tavaly novemberhez képest.

„Nagyon közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor kijelenthetjük, hogy az infláció tartósan lelassult a 2 százalékos középtávú cél szintjére, ugyanakkor ezt óvatosan mondom, mert úgy gondolom, hogy nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk a helyzetet a szolgáltatási szektorban” – nyilatkozta Christine Lagarde. Hozzátette, hogy figyelemmel kell kísérni továbbá a bérnövekedés alakulását, valamint a vállalati profitnak az inflációra gyakorolt ??hatását.

Az EKB idén összesen 100 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat. Jelenleg a betéti rendelkezésre állás kamatlába 3,00 százalék, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 3,15 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába pedig 3,40 százalék.

Piaci várakozások szerint jövőre négy, egyenként 25 bázispontú kamatcsökkentést hajt végre az EKB.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×