Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Ennyit keres most átlagosan egy NB I-s labdarúgó

A kedvező adózásnak köszönhetően a nemzeti élvonalban játszó labdarúgók átlagosan nettó 5 millió forintot vihetnek haza, ami nemzetközi szintem sem elhanyagolható.

Több mint 35 milliárd forint bért fizettek ki 1370 alkalmazottjuknak tavaly a most záruló idényt az élvonalban töltő hazai focicsapatok mögött álló cégek - írja a g7.hu. Hozzáteszik, ebből is látszik, hogy ezeknél a vállalatoknál az átlagos fizetések háromszor-négyszer magasabbak az országos medián keresetnél.

Azonban az alkalmazottak két csoportba oszthatók: vannak az óriási fizetést focisták és sportszakemberek, valamint a bérük alapján nagyjából az országos átlagba beolvadó adminisztrációs munkatársak.

A labdarúgócsapatokat működtető cégek hagyományosan a bérekre költik a legtöbbet. A nemzetközi gyakorlat szerint a büdzsé 70-90 százalékát is elviszik az ilyen személyi jellegű ráfordítások, sőt

esetenként az is előfordul, hogy egyes klubok a teljes bevételüknél is jóval többet költenek ilyen célra.

A 2024/2025-ös szezont az NB I-ben töltő csapatoknál az előző üzleti évben ez az arány kissé alacsonyabb, mindössze 60 százalék volt. Mivel azonban az élvonalban szereplő együttesek összesített költségvetése 2024-ben már a 63 milliárd forintot is meghaladta, ez a 60 százalék is hatalmas összeget, közel 38 milliárd forintot jelentett. Az alkalmazottak számából (1370) viszont arra lehet következtetni, hogy ebben nem csak a sportolók vannak benne.

Magyarországon a labdarúgók és az edzők különleges helyzetben vannak: a focisták rendkívül kedvező feltételekkel adózhatnak, és a munkáltatóiknak sem kell járulékot fizetniük utánuk. Emiatt pedig a cégek beszámolóiban szereplő bérezési adatokból elég nagy pontossággal ki lehet számolni, hogy mennyi pénzt fizettek ki hagyományosan adózó bérként, és mennyit speciális (ekho) adózási formában. Így kiderül, hogy ligaszinten az összes bér több mint 80 százaléka jut a játékosoknak és sportszakembereknek, és durván csak hatoda az egyéb alkalmazottaknak. A csapatok közt sincs nagy különbség: mindenhol 75 és 90 százalék közötti a focisták és edzők részesedése a teljes bérből.

Mindent összevetve az NB I-es csapatok 2024-ben 24,4 milliárd forintot fizethettek ki csak a focistáiknak bruttó bérként.

A lap, mivel a kluboktól pontos adatokat ne kapott, a weboldalakon szereplő keretekkel számolt. Eszerint a bő 24 milliárdos összeg 344 labdarúgó között oszlott meg. Ebből durván 5,9 millió forintos havi bruttó és a kedvező adózásnak köszönhetően ennél alig alacsonyabb, szinte pontosan ötmillió forintos nettó átlagbér adódik.

Az ötmilliós nettó átlagbér a lap szerint teljesen reálisnak tűnik, különösen, hogy az UEFA adataival számolva is nagyon hasonló adatok jöttek ki már az elmúlt években is. Az egyes csapatok között azonban nagyon jelentős különbségek vannak.

A Ferencváros fizetésekben jócskán vezet az összes versenytárs előtt. A Fradinál a bruttó havi bér 16, a nettó 14 millió forint körül alakulhatott. A lista második helyén a Puskás FC ehhez képest már nagyon le van maradva a hatmilliós nettó bérrel, a Nyíregyháza pedig csak tizedannyit fizethetett játékosainak, mint a Fradi.

Ezek a fizetések már nemzetközi összevetésben is kifejezetten magasak.

Régiós összehasonlításban csak a labdarúgóbéreket nézve a magyar csapatok bő 30 százalékkal többet költhetnek ilyen célra, mint a lengyelek, és az osztrák liga sincsen messze. A Ferencváros pedig több pénzt fordíthat futballistáira, mint bármelyik csapat ezekben az országokban, de még Belgiumban és Portugáliában is csak három-három együttes bérkerete nagyobb. Sőt, az FTC Franciaországban sem lenne a legszegényebb csapatok között, a németeknél pedig három együttest előzne.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×