eur:
398.73
usd:
369.15
bux:
90880.16
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője
Nyitókép: Forrás: fradi.hu

Sztanyiszlav Csercseszov támadó szellemű FTC-t ígér

Vezetőedző szerint a Fradi támadó játékra készül a KÍ Klaksvík elleni visszavágón a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

"Már az első mérkőzésre is kielemeztük az ellenfelet, amelytől azt kaptuk, amit vártunk. A feröeriek otthon jó eredményeket érnek el, nekünk pedig az volt az első hivatalos meccsünk az idényben. Holnap viszont maximálisan támadólag kell fellépnünk és jó tempót kell diktálni" - mondta az orosz szakember a keddi sajtótájékoztatón.

Az MTI érdeklődésére úgy válaszolt, hogy lehet hasonlóságot találni a tavalyi évvel, amikor szintén nehéz körülmények között gól nélküli döntetlennel rajtolt a BL-selejtezőben a csapata, majd hozzátette, reményei szerint a döcögős kezdés ellenére hasonlóan hosszú út áll előttük, mint az előző idényben. Azt viszont megjegyezte, hogy az egy éve hazai pályán 5-1-re legyőzött kazah Tobol és a Klaksvík között nincs hasonlóság, teljesen különböző stílust képviselnek.

"Nagyon jól tudjuk, hogy győznünk kell, de lépésről lépésre haladunk. Céltudatos és sikerre éhes csapatot szeretnék a pályán látni, nyugodtnak és koncentráltnak kell lenni a sikerhez" - fogalmazott Csercseszov, aki elárulta, Ryan Mmaee nem teljesen egészséges, ezért a marokkói csatár kihagyja a szerdai mérkőzést.

Botka Endre úgy vélte,

a frissességgel, a gyorsasággal az első mérkőzésen sem volt baj, az elmúlt egy hétben inkább a játékukon tudtak javítani.

"Sok új játékosunk van, nekik biztos segített a plusz hét, hogy felvegyék a ritmust és még jobban megismerjék azt a rendszert, amiben játszunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az első felvonás során tisztább képet kaptunk az ellenfélről, így specifikusabban tudtunk készülni" - mondta a 28 éves védő, aki hozzátette, pályafutása során még sosem futballozott olyan szűk és rövid pályán, mint Feröer-szigeteken, a Groupama Aréna nagyobb játékterének köszönhetően viszont a visszavágón nyílhatnak üres területek.

Botka szerint a szigetországi nyolc Celsius-fok futballra jobb, mint a magyarországi kánikula, de megjegyezte, nem a külsőségekkel kell foglalkozni, hanem a játékkal.

"El kell felejteni, hogy minél hamarabb gólt kell szerezni, mert az visszaüthet, vagy görcsössé teheti a csapatot. Teljesen mindegy, mikor szerezzük a gólt, a lényeg a továbbjutás" - mondta a válogatott játékos azzal kapcsolatban, hogy nemcsak támadólag kell fellépniük, hanem türelmesnek is kell maradniuk a meccsen.

A Klaksvík norvég vezetőedzője, Magne Hoseth arról számolt be, hogy Dániában készültek a visszavágóra, amire azért volt szükség, mert a Feröer-szigeteken kizárólag műfüves pályák vannak, azaz alkalmazkodniuk kellett a gyepszőnyeghez, amely teljesen más. Megemlítette, hogy

a jóval melegebb időjáráshoz is hozzá kellett szokniuk, de ebben is segített a Dániában töltött idő.

"Nem nagyon várunk más meccset, mint amilyen az első volt. A Ferencváros talán több beadással próbálkozott Varga Barnabással, mint ahogy az az előző idényben tapasztalható volt" - mondta Hoseth, aki szerint kisebb csoda lenne, ha legyőznék a Ferencvárost, ugyanakkor lehetségesnek tartja.

A párharc visszavágóját szerdán 18 órától rendezik és az M4 Sport élőben közvetíti.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: a nagyon erősödő AfD előbb-utóbb át is törheti a politikai tűzfalat

Bauer Bence: a nagyon erősödő AfD előbb-utóbb át is törheti a politikai tűzfalat

Kedden megalakul Németországban az új Bundestag. Egy héttel ezelőtt még a régi Bundestag tartotta ülését és hagyta jóvá kétharmados felhatalmazással a nagykoalíciós kormány stabilitási programját. A Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója az InfoRádióban beszélt arról is, hogyan és meddig maradhat életben az AfD elleni politikai tűzfal, és a pártnak mit kell tennie ennek áttöréséhez.

„Ez csak politikai színház” – katonai vezetők ízekre szedték a brit miniszterelnök ukrajnai béketervét

Nem várt helyekről és személyektől kapott kemény kritikát Keir Starmer ukrajnai békefenntartó terve. A Tettrekészek koalíciójának szükségességét nem orosz kommentátorok, hanem brit és francia katonai vezetők kérdőjelezték meg.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
Rekordhosszúságú tárgyalás Moszkva és Washington között, váratlan rohamok a frontvonalakon - Háborús híreink kedden

Rekordhosszúságú tárgyalás Moszkva és Washington között, váratlan rohamok a frontvonalakon - Háborús híreink kedden

Maratoni, 12 órás tárgyalást folytatott Szaúd-Arábiában hétfőn Oroszország és az Egyesült Államok. Trump szerint közel a megegyezés, Kijev ebben nem bvízik. Több ukrán képviselő is kiakadt Steve Witkoffra, mivel legitimnek tartja a megszállt ukrán területeken tartott orosz népszavazásokat. Az ukrán csapatok Harkivban, az oroszok a Donbaszban igyekeznek területeket megszerezni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 25. 10:04
×
×
×
×