Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.5
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: MVSZ

Varga Zsolt a Világkupáról: fő, hogy három jó mérkőzést játsszunk

A pénteki nyitány harmadik mérkőzését vívja a magyar férfiválogatott, azaz magyar idő szerint szombat éjjel kettőtől esedékes a negyeddöntő LA-ben. A helyszín más a hölgyek viadalához képest: a Unversity of California campusán zajlik majd a torna, a csapatokat pedig az egyetem melletti, minden igényt kielégítő hotelben szállásolták el.

„Nagyon jó helyen vagyunk, az egyetemi város pedig kifejezetten érdekes hely – adott rövid helyzetjelentést Varga Zsolt szövetségi kapitány. – Hosszú volt az út, igazából azok jártak jól, akik a gépen megállták alvás nélkül, mert ők az itteni éjszaka tudtak hosszabban pihenni, bár ettől még szinte mindenki hajnal négy-öt táján ébredt fel.”

A csapatok különböző megközelítést alkalmaztak – olvasható az MVSZ honalapján. Ellenfelünk, a görög együttes már hétfő óta az Angyalok városában van, azaz komolyan „ráhajtott” az átállásra. A magyarok ugyanakkor a spanyolokhoz – akikkel együtt érkeztek – és a többséghez hasonlóan úgymond csak a tornára toppantak be jóformán.

Ennek egyértelmű a magyarázata: a Világkupa után két héttel kezdődik Fukuokában a világbajnokság, ahol tízórás időeltolódást kell majd megszokni, csak éppen a másik irányban,

azaz a mieinknél a szakvezetők nem kívánták a játékosokat két ekkora akklimatizálódással megterhelni ilyen rövid idő alatt.

Mindez a Világkupa Szuperdöntőt kissé kiszámíthatatlanná teszi. „Igen, ez bárhogy elsülhet, jó és kevésbé jó irányba is, de a világbajnokság a fontos, most itt csak az a lényeg, hogy játsszunk három jó mérkőzést – közölte a kapitány. – Valahogy le akarjuk gyűrni a görögöket persze, ez azért elsődleges cél. Otthon még komoly terhelést kaptak a játékosok, most viszont részben az utazás hosszúsága és az itteni szűkösebb lehetőségek miatt sem folytatódik a kemény készülés, részben meg azért, hogy a játék mégiscsak tudjon fejlődni. Ez megint csak lényeges, szeretném látni, hogy napról napra lépünk előre.”

Csütörtök este még a szigeti edzések folytatásaként egy félórás kétkapuzás belefért a spanyolokkal, hogy azért mégiscsak valamiféle meccshangulat csiholódjék az éles bevetés előtt, hiszen az utolsó tétmérkőzést március idusán, azaz három és fél hónapja vívta a válogatott. Igaz, az legalább emlékezetesre sikeredett: a horvátok elleni, heroikus zágrábi győzelemnek köszönhető, hogy most a kaliforniai napsütésben „nyomhatnak le” három mérkőzést.

A tét, akárcsak a lányoknál, hivatalosan két 2024-es vb-kvóta, továbbá némi pénzdíj is – a győztes 60 ezer dollárt kap; nem rossz éppenséggel, de egy jó vébé-szereplés sokkal többet ér majd.

A szövetség megjegyzi, átalakítás ide vagy oda, ebben a sorozatban mégiscsak a magyarok a címvédők (még 2018-ból), és azért az 1979-ben rajtolt Vk történetében éppenséggel a hazai válogatotté a legdekoratívabb éremkollekció (4-4-2), szóval a nemesség kötelez, még ha soha nem is bonyolították ilyen formában a tornát, mint most.

Világkupa Szuperdöntő, Los Angeles
Negyeddöntők (péntek és szombat, magyar idő szerint)

22.00 Németország–Spanyolország

00.00 Olaszország–Románia

02.00 Magyarország–Görögország

04.00 Egyesült Államok–Szerbia

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×