Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.63
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Gergely István, a Budapesti Honvéd SE (BHSE) ügyvezető elnöke, olimpiai bajnok vízilabdázó beszédet mond az idén nyáron Tokióban megrendezett olimpián és paralimpián indult Honvéd versenyzők köszöntésén, különös tekintettel az érmet szerzett nyolc sportolóra, valamint edzőikre, a klub Dózsa György úti központjában 2021. október 11-én. Az olimpiai pontokat tekintve a Tokióban érintett hetven magyar klub közül a legeredményesebb a Honvéd volt.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gergely István: lesznek még olyan jól csengő nevek, mint Kásásé vagy Benedeké

Rendkívüli közgyűlést tartott szombaton a Magyar Vízilabda Szövetség. A Duna Arénában új alelnököt is választottak a küldöttek, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely Istvánt.

Gergely István szerint az ország legeredményesebb klubja, a Budapest Honvéd élén szerzett több éves tapasztalatával új látásmódot hozhat a szövetség életébe, megerősítve a sportágat, hiszen az elmúlt években nagy rálátása lett kívülről is a vízilabdára.

Az új alelnök egyetértett azzal, hogy az utánpótlás – utóbbi esztendőkben nyújtott – eredményeit látva, ha biztosak nem is, de bizakodóak abszolút lehetünk, hiszen a felnőtt korosztályos versenyek teljesen azért mások, mint azt megelőzőek. Ami biztonságot ad, illetve még nagyobb lendületet adhat, hogy a jó utánpótlás bázis mellett van egy jó utánpótlás bizottság is, Székely Bulcsú vezetésével – jegyzet meg.

Gergely István úgy véli, a magyar vízilabda létszámban nem tartott ott, hogy problémát jelentsen az, hogy az élcsapatok előszeretettel alapoznak külföldi játékosokra és emiatt esetleg a magyar fiatalok nem jutnak játéklehetőséghez. "Valahol egy-kettő, valahol több is van, de a külföldiek jelenléte a nemzeti bajnokságban nem okoz még terhet az utánpótlás tekintetében sem” – szögezte le. Sőt, jó oldala is van, hiszen még a nem válogatott pólósok is megtapasztalhatják testközelből külföldi társaikat, illetve az általuk képviselt edzés morált, valamint játékot, ami motiválólag hathat.

Az új alelnöke arról is beszélt, hogy nagyon nehéz év vár a vízilabdára 2024-ben, miután három világeseményre (Európa-bajnokság, világbajnokság, olimpia) is sor kerül. Párizs kapcsán azt mondta, hogy a kijutás alap, a cél pedig az éremszerzés mind a két felnőtt csapatnál. Gergely István szerint

a magyarok bárkivel felveszik a versenyt, tehát maximálisan megvan az esélye, hogy a legfényesebb érmekkel térjenek haza.

Végül azt is megjegyezte, hogy ugyan nincsenek Kásás Tamások, Szécsi Zoltánok vagy Benedek Tiborok, de vannak új játékosok, akiknek a neve majd ugyanúgy fog csengeni pár év múlva, mint az említett legendás elődöké. Az, hogy van egy pici hullámzás, az teljesen természetes, de inkább a jelennel kell foglalkozni, próbálni azt javítani, fejleszteni – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×