A 2. csoportba kerültek a házigazda chileiek, mégpedig három európai válogatott, a nyugatnémet, az olasz és a svájci mellett. Az első forduló nem is alakulhatott volna jobban a számukra, mivel megverték 3:1-re a svájciakat, míg a két korábbi világbajnok döntetlenre végzett.

Utána következett a Squadra Azzurra és a házigazdák csatája, amely később „santiagói ütközet” néven maradt része a futballemlékezetnek. Akkoriban az olasz futballélet szereplőit nem várták tárt karokkal Dél-Amerikában, mivel a klubok számos játékost szipkáztak el a Serie A-ba. Négyen, José Altafini, Umberto Maschio, Omar Sivori és Angelo Sormani, két brazil és két argentin, helyet kapott a Squadra Azzurra világbajnoki keretében is.

A hazai szurkolók olaszellenes érzéseit még tovább táplálta, hogy két olasz újságíró, Antonio Ghirelli a Corriere della Serában és Corrado Pizzinelli a firenzei La Nazionéban becsmérlő írást közölt az ország mindennapjairól. (Ghirelli egyébként a szakma egyik legendája volt Olaszországban.) Írásaikban szerepelt, hogy a telefonok nem működnek, a taxik olyan ritkák, mint a hűséges férjek, egy hívás Európába akkora érték, mint egy kéz és egy láb, s a levélnek négy-öt nap kell, hogy célba érjen. Úgy vélték, az ország lakóit a szegénység, az alkoholizmus, az alultápláltság és az írástudatlanság jellemezi leginkább.

Szó szerint ezt írták: „Chile egy kicsi, büszke és szegény ország, amely úgy vállalkozott a vb megrendezésére, mint Mussolini London bombázására. A fővárosban mindössze hétszáz szállodai ágy van. A környéken nyíltan virágzik a prostitúció.”

Amikor hírük ment a cikkeknek, a helyi lapok sem maradtak adósok a válasszal. Az olaszokat fasisztáknak, maffiózóknak, szexőrülteknek nevezték, s mivel kevéssel a torna előtt néhány Inter-játékost doppingolással vádoltak meg Olaszországban, drogosok is lettek. A két olasz újságírót kitoloncolták Chiléből.

Ők már nem voltak ott a nem kevésbé botrányos mérkőzésen. Az első szabálytalanság a tizenkettedik másodpercben történt, majd a 12. percben Ken Aston, a világ egyik legtekintélyesebb bírója már kiállította az Honorino Landát felrúgó Giorgio Ferrinit.

Az olasz nem akart lemenni a pályáról, végül rendőrök vitték le. Aston nem vette észre, hogy Landa később ököllel törlesztett egy másik olasznak, majd azt sem, hogy Leonel Sánchez behúzott egyet Mario Davidnak, a Squadra Azzurra jobbhátvédjének.

Amikor David néhány perccel később fejbe rúgta Sánchezt, megkapta a levonulási parancsot. Sánchez felbátorodott azon, hogy nem lett baja az első incidensből, egy balcsapottal eltörte Humberto Maschio orrát. John Foot a Calcio című könyvében felveti, hogy bizonyos legendák szerint a chilei az ütés közben még egy verbális „traidor” (áruló) bélyeggel is büntette a dél-amerikai származású, de az olasz válogatottban szereplő argentint.

Ezt is megúszta. Aston vélhetően már nem akart több játékost kiállítani, pedig a pályán maradók folyamatosan köpködték és rugdosták egymást, többször is a gyepre beszaladó rendőrök választották szét a feleket. A kettős emberelőnyben lévő hazaiak az utolsó negyedórában szereztek két gólt, s mint utóbb kiderült, ennek a győzelemnek köszönhetően továbbjutottak. A Dizionario del calcio italiano című könyv egyértelműen fogalmaz: „Ez volt a világbajnokságok történetének legbotrányosabb mérkőzése.”