Infostart.hu
eur:
378.5
usd:
321.42
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Bőhm Csaba bronzérmes a világgkupán

Bőhm Csaba bronzérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának ankarai döntőjében. Szép Balázs a nyolcadik, Marosi Ádám pedig a 15. helyen végzett.

A törökországi fináléba a kairói, budapesti, albenai és a két hete ugyancsak Ankarában rendezett vk-fordulón szerzett pontokkal lehetett bejutni. A férfiaknál remekeltek a magyarok, a vk-ranglista első négy helyét lefoglalták: Bőhm első, Szép második, Bereczki Richárd harmadik, Regős Gergely pedig negyedik lett. A rangsor alapján azonban csak ketten fértek be a 36 fős mezőnybe, mivel a nemzetközi szövetség (UIPM) az előző évi világbajnokot meghívta, aki pedig Marosi Ádám volt. Országonként mindkét nemben legfeljebb három versenyző szerepelhetett a fináléban.

A körvívásban Bőhm volt a magyarok közül a legeredményesebb 19 győzelemmel és 16 vereséggel, míg Szép 15/20-szal, az egyéniben kétszeres vb-győztes, Londonban olimpiai bronzérmes, július végén már 38 éves Marosi pedig 13/22-vel zárt. A pénteki elődöntőben a két 18 fős csoportból az első hét hely ért automatikus továbbjutást, további négy versenyző a pontszáma alapján került a szintén 18-as fináléba. Szép az A-ban második lett, Böhm a B-ben hatodikként végzett, ugyanitt Marosi a tizedik helyen futott be, és pontszámával ő is döntős lett.

Az érmekért és helyezésekért rendezett szombati versenyt Bőhm hatos holtversenyben a negyedik helyről kezdte, Szép a 16-17. helyen állt, Marosinak pedig a 18. pozícióból kellett megkezdenie a felzárkózást.

Bőhm - aki Kairóban és két hete Ankarában ezüstérmes volt - hibátlanul lovagolt, majd a bónuszvívásban 10 pluszpontot szerzett, a 200 méteres úszást pedig 2:03.96 perccel, a harmadik idővel teljesítette. A kombinált szám előtt a második helyen állt, a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futást 12 másodperccel a dél-koreai Dzsung Vung Te után, de 9 másodperccel a Tokióban olimpiai bajnok brit Joseph Choong előtt kezdhette meg. A negyedik és ötödik helyen két további dél-koreai versenyző állt 16, illetve 17 másodperces hátránnyal. Bőhm 10:53.20 perccel a tizedik időt érte el, ez elég volt neki - két dél-koreai, Dzsun Vung Te és Szeo Csang Van mögött - a stabil harmadik helyhez.

Marosi és Szép a gyengébb vívása miatt a döntős mezőny második felében küzdött, a kombinált számnak a 13., illetve a 14. helyről vágott neki. Utóbbi a kombinált számban a második legjobb teljesítményt nyújtotta, ezzel hat pozíciót javított, míg Marosi a 15. idővel kettőt visszacsúszott - a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján.

Eredmények:

korábban:

Az ankarai vk-döntőn vasárnap vegyes váltót rendeznek, majd a jövő hét elején ugyanezen a helyszínen a 2024-es olimpia utánra a lovaglás helyére szánt új szám, az akadályverseny tesztelésére kerül sor. Az év fő versenyét, a világbajnokságot július utolsó hetében rendezik Alexandriában.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×