Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Huszák Alexandra kihagyja a világbajnokságot

Az egyik legponterősebb magyar csatár, Huszák Alexandra megsérült, így nem tudott a magyar női jégkorong-válogatottal Calgaryba utazni a jövő pénteken rajtoló elit-világbajnokságra.

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a KMH Budapest játékosának térde a győri edzőtáborban sérült meg, és végül az a döntés született, hogy kihagyja a tornát. Helyette már nem tudott mást behívni a szakmai stáb, így a válogatott 24 fős kerettel vesz részt fennállása első elit vb-jén.

"Ez nagyon friss seb, és egyelőre nehéz erről beszélnem, de biztos vagyok abban, hogy az idő majd segít túltenni magamat rajta. Sajnos az elmúlt fél évemben sok volt a hullámvölgy, sérülés követett sérülést, voltak egészségi problémáim. Amikor az egyikből kezdtem kilábalni, és úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, jött valami újabb. Ezt mentálisan nehéz volt elfogadni, és visszakapaszkodni a gödrökből" - fogalmazott a szövetség honlapján Huszák.

Hozzátette, az utolsó néhány napban érezte, hogy a térde "nem az igazi", ezért került sor az újabb orvosi vizsgálatra, amelyet követően meg kellett hozni a legnehezebb döntést, hogy az idei világbajnokságot ki kell hagynia.

"Úgy gondolom, az ilyen jelekre oda kell figyelni, és hiába, hogy 2019 áprilisa óta erre az eseményre készülünk, én most sajnos csak otthonról fogok tudni szurkolni és biztatni a lányokat" - magyarázta.

Huszák hozzátette, novemberben olimpiai selejtezőt játszik a csapat, és úgy érzi, hogy van két-három hónapja rendbe hoznia magát fizikailag és lelkileg is.

A Calgaryban sorra kerülő vb-re jövő péntek és augusztus 31. között kerül sor. A magyarok közép-európai idő szerint 21-én 20 órától a németek ellen nyitják a tornát, és 22-én szintén 20 órakor a csehek ellen folytatják. A japánok ellen augusztus 25-én hajnali 3.30-kor lépnek pályára, míg a dánokkal augusztus 26-án 3.30-tól találkoznak. Az öt csapatból a legjobb három jut a negyeddöntőbe, a finálét augusztus 31-én játsszák.

Mivel a koronavírus-járvány miatt az alsóbb divíziók tornáit törölték, ezért idén nem lesz kieső az elitből, azaz a magyarok jövőre is a világ legjobb tíz válogatottja között játszhatnak.

A világbajnoki keret

kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Szabó Fruzsina (MAC Budapest), Tóth Zsófia (KMH Budapest)

hátvédek: Grkovic Jelena (MAC Budapest), Kiss-Simon Franciska (KMH Budapest), Knee Sarah (KMH Budapest), Mayer Fruzsina (KMH Budapest), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College), Pártos Réka (MAC Budapest), Tóth Enikő (KMH Budapest)

csatárok: Dabasi Réka (KMH Budapest), Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gowie Alexandra (MAC Budapest), Horváth Imola (Göteborg), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres), Kiss Andrea (MAC Budapest), Kreisz Emma (Stanstead College), Metzler Regin (KMH Budapest), Pintér Hanna (SDE Stockholm), Pintér Lili (SDE Stockholm), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Seregély Mira (University of Maine), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest)

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×