Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
322.85
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Rybanska Natasa, a magyar (b) és Nikoleta Elefteriadu, a görög csapat játékosa a női vízilabda Euroliga elődöntőjében, a UVSE - Olympiakosz mérkőzésen a budapesti Tüskeuszodában 2021. április 30-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az UVSE a bronzért játszhat a négyes döntőben

A pénteki nyitómérkőzésen az UVSE kikapott az Olympiakosztól, így a görög gárda jutott be a fináléba a női vízilabda Euroliga négyes döntőjében, amelynek a budapesti Tüskeuszoda ad otthont.

Az UVSE rögtön vezetéshez jutott a válogatott center, Rybanska Natasa révén, a 2015-ben kupagyőztes, 2017-ben és 2019-ben pedig második athéni alakulat azonban egyenlített, sőt a vezetést is átvette 2-2 után. A második negyed közepén megint az újpestieknél volt az előny Baksa Vanda jóvoltából, ellépni azonban a nagyszünetig nem sikerült (4-4).

Az Olympiakosz, amely az első félidőben jól sáfárkodott emberelőnyös helyzeteivel, a harmadik játékrészben büntetőből vette vissza a vezetést, de a negyed hajrájában már magyar előnyt mutatott az eredményjelző, miután Antal Dóra is betalált (7-6).

A zárószakasz, amelyet már a közben kipontozódott vezéregyénisége, Keszthelyi Rita nélkül kezdett el a magyar bajnok, két gyors görög gólt hozott. Rebecca Parkes szemfülességének köszönhetően döntetlenre módosult az állás, bő három perccel a vége előtt azonban az Olympiakosz szerezte meg a győzelmet érő gólt, s játszhat szombaton az El-elsőségért, míg az UVSE a harmadik helyért szállhat vízbe.

A női vízilabda legrangosabb sorozatának számító Euroliga négyes döntőjében először érdekelt két magyar csapat is, a pénteki másik elődöntőt a Dunaújváros az orosz Dinamo Uralocskával vívja. Az UVSE negyedik alkalommal jutott el a végjátékba, eddigi legjobb eredménye a 2016-os második hely volt, további két alkalommal pedig negyedikként zárt. A Dunaújváros 15 esztendő elteltével került be a Final Fourba, ahol korábban ötször járt, s egy ezüst mellett három bronzot és egy negyedik helyet gyűjtött.

A Dunaújváros 14.45-től játszik az orosz Dinamo Uralocskával a másik elődöntőben.

A szombati program

bronzmérkőzés 17.45

döntő 20.15

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×