Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
314.58
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pexels

Egy 14 éves gyereket is doppingvétségen kapott a Magyar Antidopping Csoport

A MACS vezetője szerint ilyet nem magától talál ki egy ilyen fiatal sportoló, valaki „segített” neki. Rendőrségen az ügy.

Az elmúlt évben mintegy 20 magyar sportoló akadt fenn doppingellenőrzésen, volt aki szintetikus szert, más vérdoppingot vagy növekedési hormont szedett. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint étrend-kiegészítőkből származó stimulánsoknál előfordulhat, hogy a doppingvétség nem szándékos, azonban az említett esetek legalább fele egyértelműen az volt.

Dr. Tiszeker Ágnes a Borsnak nyilatkozva azt is elmondta, számára a legnagyobb megdöbbenést az az eset okozta, amelynek főszereplője egy 14 éves sportoló volt. „Meggyőződésem, a gyerek nem magától találta ki, és vette be. Valaki »segített« neki.

Valakik tudtak róla, és nem akadályozták meg. Szörnyű!

Természetesen a rendőrségre is került az ügy, folyik a nyomozás, és nálunk sincs még lezárva az ügy” – fogalmazott a MACS vezetője.

A Magyar Doppinglabor vezetője arról is beszélt, hogy a nagy port kavaró ügy, amely szerint az ötkarikás játékokról minden orosz sportolót kizárnának, még nyitott kérdés, miután az oroszok megfellebbezték a döntést. Az üggyel kapcsolatban, valamint a további lehetőségekről Tiszeker Ágnes korábban az InfoRádióban is beszélt.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 19:00
×
×