Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Twitter

Ez volt az első gyári bemutató a Forma-1-ben

A Renault Forma-1-es csapata első gyári istállóként bemutatta 2019-es Forma-1-es autóját.

A mezőnyben harmadik csapatként a Renault is bemutatta a 2019-es autóját, az RS19-et. A francia csapat a korábbi sikerek után 2016-ban alakított ismét gyári istállót, és az idei szezonban már a győzelmekért szeretne harcolni. A visszatérés óta minden évben előrelépett a konstruktőri pontversenyben, a tavalyi szezont a 4. helyen zárta.

Cyril Abiteboul, a Renault sportprogramjának igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy a motor terén soha nem tettek akkora előrelépést, mint a mostani téli holtszezonban, az RS19-ben pedig csak a szervokormányt tartják meg az előző autóból - írja a gphirek.hu.

A hivatalos bemutatóra az enstone-i főhadiszálláson összegyűlt újságírók egy 2019-es elemekkel ellátott 2018-as gépet vehettek csupán szemügyre az idei festéssel. Az istálló sok részletet az utolsó pillanatig fejleszt az új autón, így annak több eleme még gyártás alatt van, és csak közvetlenül a jövő héten kezdődő tesztre készül el.

Nagy változás a csapat életében, hogy Robert Kubica, de még inkább Fernando Alonso óta először lesz már az eredmények terén is toppilótának számító versenyzőjük Daniel Ricciardo személyében. Tavaly nyáron jelentette be az ausztrál pilóta, hogy elhagyja a Red Bullt, és egy olyan együtteshez igazol, amely jelenleg nem tartozik az önerőből győzelemre képes gárdák közé.

A másik versenyző marad a csapatnál 2017 óta vezető, 2010 óta az F1-ben versenyző, mégis dobogós helyezés nélkül álló Nico Hülkenberg, aki szintén elismert és megbecsült pilótának számít, Ricciardo érkezését pedig remek lehetőségnek tartja arra, hogy ezt bizonyítsa.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×