Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
A győztes győri csapat ünnepel, miután a női kézilabda NB I 23. fordulójában 26-24-re legyőzték a FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét a győri Audi Arénában 2018. május 2-án. A címvédő Győri Audi ETO KC és a Fradi között vélhetően a gólkülönbség dönt majd a bajnokság végén.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Harcos, túlélő Győr küzd a címvédésért

 A hétvégén ötödik alkalommal rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét a Papp László Budapest Sportarénában, ahol harmadszor érhet a csúcsra a Győri Audi ETO KC. A magyar csapat játékosai és edzői szerint a pillanatnyi forma dönt majd.

A győriek először 2013-ban nyertek BL-t, akkor még oda-visszavágós rendszerben került sor a fináléra. A következő évben vezették be a nőknél is a négyes döntőt, amelynek azóta rendre a magyar főváros ad otthont. Az első tornán a Győr bizonyult a legjobbnak, a másodikat magyar csapat nélkül rendezték, a harmadik alkalommal hétméteresekkel veszítette el a finálét a kisalföldi együttes a román CSM Bucurestivel szemben, tavaly pedig a macedón Vardar Szkopjét győzte le a döntőben, hosszabbításban.

A Vardar mind az öt tornán ott volt, de még egyszer sem jutott el a végső sikerig, az orosz Rosztov-Don pedig első alkalommal játszhat elődöntőt a BL-ben.

A Győrre a szombati elődöntőben a CSM Bucuresti vár. A két együttes eddig hétszer találkozott: idén januárban a románok nyertek a rendes játékidőben, a tavalyelőtti finálé döntetlenre végződött, ötször pedig győzött a magyar együttes.

A román csapat a dán Helle Thomsen irányításával kezdte az idényt, akit március közepén menesztettek. Utódja a svéd Per Johansson lett, aki tavaly is a BL-negyeddöntő előtt vette át az együttest. ACSM Bucuresti legnagyobb erőssége Cristina Neagu és Isabella Gulldén játéka. Előbbi a támadások befejezéséért, utóbbi a játékszervezésért felelős.

Az ETO spanyol vezetőedzője, Ambros Martín hat év után távozik a klubtól a mostani idény végén, és az orosz Rosztov-Don trénere lesz. A győriekkel 2012 óta három Bajnokok Ligáját, négy bajnoki címet és öt Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett.

Az 50 éves edző elmondta, rendkívül nyugodt, mert a sérülések ellenére sikerült a négy közé jutniuk. Tomori Zsuzsanna, a norvég Nora Mörk és a cseh Jana Knedlikova hétvégén sem játszhat, ő mégis magabiztosan várja a budapesti tornát.

"Tudom, milyen nehéz dolgunk lesz, de rendben vagyunk.

Elismerem, nem vagyunk a legjobb formában, de most nincs itt az ideje a sajnálkozásnak vagy a siránkozásnak. Ki kell mennünk a pályára, és a lehető legjobban kell játszanunk"

– nyilatkozta.

Hozzátette, ebben a szezonban négy-öt alkalommal kellett átszerveznie az együttest, ráadásul azok, akik a közelmúltban tértek vissza sérülésüket követően, még nem tudják a legjobbjukat nyújtani.

"Már nem is tudom, az elmúlt kilenc hónapban hányadik verziója a csapatomnak a mostani. De a legfontosabb, hogy sikerült teljesítenünk a kihívást"

- magyarázta.

Ambros Martín úgy vélekedett, a sérülések szempontjából ez az eddigi legnehezebb idénye Győrben, a játékosokat pedig inkább emberileg, mint szakmailag tette próbára.

"Ezt is túléltük, mert túlélők vagyunk. Csapatunk ereje éppen ezekből a problémákból ered, a legnehezebb pillanatokban ezek adtak erőt nekünk"

- vélekedett.

Úgy fogalmazott, mivel a négyes döntőben a végső győzelemhez két nap alatt két győzelem szükséges, a tornának nincs esélyese, bármi megtörténhet, a szezon eddigi részében mutatott formából sem lehet egyértelmű következtetéseket levonni.

Apróságokon múlik majd, melyik együttes jut tovább – mondta az InfoRádió Hetes című magazinjában Bódi Bernadett. A jobbszélső szerint a bukaresti erős csapat, hosszú kispaddal rendelkezik, míg a győriek kevesebben vannak, de jobb az összhang.

„Bízom a ránk eddig is jellemző harcosságban.

Szeretnénk a legjobb formánkat nyújtani. A koncentráció, a pillanatnyi forma dönt majd” - tette hozzá.

Danyi Gábor másodedző – aki nyáron átveszi a csapat irányítását – szerint ezúttal a négy legerősebb csapat jutott be a négyes döntőbe.

„Az elődöntőben nagyjából két egyforma csapat találkozik. Jól ismerik egymást a csapatok, nem tudnak varázsütésre újdonságot elhúzni. A pillanatnyi állapot dönt, az, hogy ki tudja kihozni magából a maximumot. Nagyon sújtanak minket idén a sérülések, de egy BL négyes döntőre a halottak is felkelnek és játszani akarnak, a kisebb-nagyobb bajokat elfelejtik ilyenkor” - mondta a Hetes című magazinnak.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

A testvértelepülési kapcsolatok sokszor formális együttműködéseknek tűnnek, ám tanulmányunk rávilágít arra, hogy mögöttük gyakran mély történeti és közösségi kötelékek húzódnak meg. Kutatásunkban azt vizsgáljuk meg, miként él tovább a magyarországi bolgárkertészek öröksége a mai bolgár-magyar önkormányzati kapcsolatokban. Országos testvértelepülési adatbázisokra és interjúkra támaszkodva mutatjuk be, hogy számos együttműködés nem véletlenszerűen jött létre: a bolgárkertészeket egykor kibocsátó, valamint az őket befogadó települések között máig élő kapcsolati hálók rajzolódnak ki. Az eredmények szerint a közös múlt, a családi emlékezet és a helyi bolgár közösségek jelenléte kulcsszerepet játszik a partnerségek kialakításában, ám a valódi, élő együttműködést a rendszeres intézményi és közösségi kapcsolattartás tartja fenn. A tanulmány így új nézőpontból értelmezi a városdiplomáciát: mint történeti gyökerekből táplálkozó, alulról építkező kapcsolatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×