Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Negyedik lett a magyar női váltó

A negyedik helyen végzett az Alekszejev Tamara, Simon Sarolta páros női váltóban a minszki öttusa Európa-bajnokság első napján.

A magyar kettős a kétszer 100 méteres úszásban a legrosszabb időt érte el, ami az erőviszonyok ismeretében várható is volt, vívásban viszont javított, 17 győzelemmel és 15 vereséggel negyedik lett a kilenc duót felvonultató mezőnyben, ezzel az ötödik helyre lépett előre.

A lovaspályát egy-egy verőhibával és némi időtúllépéssel teljesítette Alekszejev és Simon, ezzel ebben a számban ötödik lett a párosuk, de éppen az előttük állók lovagoltak jobban, így nem csökkent a különbség.

A kombinált számot megelőzően - amelyben mindegyik váltótagra két lövészet és kétszer 800 méter futás várt - a magyarok maradtak az ötödik helyen, s végül - a briteket megelőzve - egyet előre tudtak lépni.

Kállai Ákos szövetségi kapitány tájékoztatása szerint egészen az utolsó körig zárkóztak fel az előttük lévő fehéroroszokra, de reális esélyük nem volt utolérni őket, igaz, a negyedik helyüket sem veszélyeztette senki.

"Előzőleg azt vártam, hogy harcban legyenek az éremért, ez végül is megvolt, de elégedettek azért ne legyünk, több volt ebben" - értékelt a szakvezető.

A dobogóra a németek, az oroszok és a fehéroroszok állhattak fel.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×