Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.57
bux:
128400.01
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
A sikeres Eb után is a földön kell maradni

"A sikeres Eb után is a földön kell maradni"

Elégedetten értékelte a kajak-kenu válogatott Európa-bajnoki szereplését Hüttner Csaba szövetségi kapitány. Beszélt arról is, hogy a terveknek megfelelően három számban megtartják a szétlövést.

Minden várakozást felülmúlt a magyar kajak-kenu válogatott szereplése – mondta az InfoRádiónak Hüttner Csaba szövetségi kapitány a plovdivi Európa-bajnokság után. A csapat 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel tért haza a kontinensviadalról.

„Azt szerettem volna, hogy minden szakág szerezzen érmet, és ez teljesült is. Ezzel együtt a földön kell maradnunk, és megőrizni a formánkat a világbajnokságra. Ez meglesz, most még az utóalapozás és a formába hozás következik” - fejtette ki.

Hüttner Csaba szerint a racicei vb-n nehezebb dolga lesz a csapat, jóval erősebb mezőnyben kiélezett csaták várnak a válogatottra.

„A vb a legfontosabb verseny, ez az előszobája volt.

Örülök, hogy így sikerült, mert jó sikerélménnyel készülni tovább” - emelte ki.

A szövetségi kapitány szerint le kell vonni a mostani szereplés tanulságait és a tapasztalatokat, hogy megnézzék, miben lehet még javulni.

A sikeres Eb után is a földön kell maradni

Hüttner Csaba nem emelt ki külön senkit, az egész csapattal elégedett volt, mindenki a teljesítménye legjavát hozta.

Beszélt arról is, hogy a tervek szerint megtartják szerdán a szétlövéseket a férfi kajak 200 párosban, női kajak 500 egyesben és férfi kajak 5000 egyesben.

„Etikátlan lenne eltörölni a szétlövést, mivel a friss Európa-bajnokok a második válogatón kikaptak” - tette hozzá.

A témával részletesebben foglalkozunk a hétfő este fél kilenctől kezdődő Víztükör című magazinműsorban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?

Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?

A BellResearch 2024-es adatai szerint a mikrovállalatok mindössze 35%-a, a KSH mérése szerint a kisvállalkozásoknak 63,5%-a rendelkezik saját weboldallal, miközben a sikeres piaci jelenléthez ma már elengedhetetlen a teljes körű digitális megjelenés. Ebben a helyzetben kap különös jelentőséget a Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" kezdeményezése. Négy, a programban részt vevő vállalkozással beszéltünk, akik azt emelték ki, hogy a honlap számukra nem plusz egy felület a közösségi médiában történő megjelenés mellett, hanem egy központi, professzionális bázis lett. A megszólalók szerint az új weboldal legnagyobb hozadéka a bizalomépítés és az első benyomás erősítése, az információk átlátható, egy helyre rendezett bemutatása, valamint az, hogy a közösségi média mellett végre olyan stabil online jelenlétük lett, ami hosszú távon is fejleszthető, és később az értékesítést, a foglalásokat vagy a tudatos tartalomépítést is támogathatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×