Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ki lehet Erdei Zsolt ellenfele?

Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok számára december 3-a lenne a legideálisabb időpont a következő mérkőzésére.

A 37 éves, profiként veretlen bokszoló a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt erről, kiemelve, hogy mindenképpen címmeccsben gondolkodik. Erdei leginkább Bernard Hopkinsszal vívna meg, ám erre az összecsapásra most nincs esély, mint ahogy a Boksz Világszervezet (WBO) bajnoka, Nathan Cleverly ellenire sem, mivel a brit sportoló nem akarja azt. Így a legvalószínűbb, hogy a Tarvaris Cloud-Bejbut Sumenov-Jean Pascal hármasból kerül ki az ellenfél.

Azt ugyanakkor kiemelte Erdei, hogy a Boksz Világtanács (WBC) által javasolt világbajnoki selejtező négyes minitornát semmiképpen sem vállalja, mert - ahogyan fogalmazott: - "nekem már nincs időm erre, egy-egy meccsre három hónap a felkészülés, másfél utána a levezetés, ez nem fér bele a terveimbe".

A 33 profi meccset számláló magyar öklöző edzője, Klink Zoltán a műsorban elmondta, hogy még két címmérkőzésre mindenképpen szeretné rávenni Erdeit.

"Mindenben benne vagyok, bár nekem már az egy öv is elég lenne. Az a kérdés, mennyire leszek motivált" - reagált erre az amatőrök között is vb-győztes ökölvívó.

A legutóbb júniusban Byron Mitchellt kiütő Erdei bevallása szerint egyelőre még nem túl motivált, ennek ellenére keményen edz, azért, hogy megfelelő állapotban tartsa magát, s akkor se legyen késésben, ha szólnak neki, hogy tíz hete van a meccsig.

"Zsoltnak szuper a fizikuma: az előző meccse előtti formába hozással most úgy 30 százalékos erőállapotról indultunk és nagyon jól reagál a szervezete. Borzasztó jól állunk a meccsidőpont miatti huzavonák ellenére is. Az előző felkészüléskor úgy 75 százalékig jutottunk el, most elmegyünk százig" - mondta Erdeiről Klink Zoltán.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×