Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.41
bux:
140896.22
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Mocsai: Nagy Lászlónak három hete van dönteni

Nagy Lászlónak a következő három hét alatt el kellene döntenie, hogy a magyar vagy a spanyol kézilabda-válogatottban szerepel a jövőben - mondta az InfoRádiónak Mocsai Lajos. A magyar együttes most kinevezett szakmai igazgatója közölte: szakmai programot kell kidolgozni a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőkig.

Elsőként egy szakmai programot kell kidolgozni a férfi kézilabda-válogatottnál, ami időrendben megvalósítható - mondta az InfoRádiónak Mocsai Lajos, akit szerdán neveztek ki szakmai igazgatónak. A Veszprémet is irányító edző kiemelte: ha ez elkészül, akkor lehet a játékosállományról dönteni, vagyis felkérni azokat, akikre számítanak az áprilisi felkészülési tornán és a júniusi, szlovénok elleni selejtezőn.

A tréner hangsúlyozta: felkérése konszenzus alapján történt, és számára tisztesség kérdése volt, hogy elvállalja a feladatot ebben a nehéz helyzetben.

Mocsai Lajos közölte: szeretné elkerülni, hogy a határidők tolódjanak, és nem tudnak megállapodni egyes játékosokkal a szereplésről.

Nagy Lászlónak a következő három hét alatt el kellene döntenie, hogy a magyar vagy a spanyol kézilabda-válogatottban szerepel a jövőben - emelte ki a szakmai igazgató.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×