Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A Fradinak adott igazat a Fővárosi Bíróság

Elsőfokon, nem jogerősen megsemmisítette a Magyar Labdarúgó Szövetség határozatát és a fellebbviteli licencadó testület döntését a Ferencváros kizárásával kapcsolatban a Fővárosi Bíróság. A testület ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy a felperes FTC Zrt. rendelkezik a licencjoggal.

Elsőfokon a Ferencváros győzött a Fővárosi Bíróságon, miután a testület megsemmisítette az MLSZ fellebbviteli UEFA licencadó testületének azon határozatát, amely szerint a Ferencváros nem vehet részt a magyar labdarúgó Nemzeti Bajnokság első osztályú küzdelmeiben.

Bár az FTC először megkapta az első osztályú induláshoz szükséges licencet, ám ezt a döntést a másodfokú licencadó bizottság július 13-án visszavonta, majd saját határozatát megváltoztatva 17-én mégis újra megadta. Ezt követően az MLSZ feloszlatta a testületet, és hatályon kívül helyezte annak határozatait.

Még sincs licencjog

Az új fellebbviteli testület később úgy döntött, hogy az FTC-nek nem adja meg a licencet. A bíróság ezt, a testületet feloszlató határozatot, valamint az új testület licencet megtagadó határozatát semmisítette most meg.

A bíróság ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy az eredeti döntés értelmében az FTC rendelkezne a licencjoggal.

Nem mondtak konkrétumot

A Fővárosi Bíróság döntésében utalt arra: a május 31-i, az FTC számára még kedvező határozatot az MLSZ elnöksége arra hivatkozva helyezte hatályon kívül, hogy az alapszabályba vagy jogszabályba ütközik.

A bíróság egyetértett a Ferencváros érvével, mely szerint az elnökség nem nevesítette, konkrétan melyik jogszabályt sértette meg a másodfokú fellebbviteli bizottság, amikor megadta a Ferencvárosnak az indulási jogot az NB I-ben.

Az elnökség jogtalan volt

A bíróság hangsúlyozta: az alperes MLSZ alapszabálya szerint a licencadó testületek függetlenek, tehát az MLSZ elnöksége nem avatkozhat be a licencadó eljárásba azzal, hogy megsemmisíti a bizottság határozatát.

A bíróság szerint a másodfokú licencadó bizottság döntése megfellebbezhetetlen, tehát az elnökségnek nem volt joga beavatkozni döntésébe.

Az MLSZ-t a bíróság 51 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte, az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×