Infostart.hu
eur:
378.55
usd:
321.32
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Mihályi Győző, Sándor szerepében Herczeg Ferenc Kék róka című regényéből készült színmű próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én. A darabot Csiszár Imre rendezésében október 11-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Mihályi Győző szakszervezeti elnök: érzelmi kötődést érzek Vidnyánszky Attila lemondásában

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban azt mondta, a díszletes előadásokat előzőleg "százszor lejárják", megfelelő fénynek és korlátnak rendelkezésre kell állnia a színfalak mögött is. Vidnyánszky Attila vezérigazgatói lemondásáról is véleményt mondott.

Súlyos végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó színművészt, miután mindketten megsérültek a pénteki Rómeó és Júlia című előadás közben a Nemzeti Színházban. A baleset a második felvonás közben történt, az előadást félbeszakították.

A klinika közleménye szerint a színészeket megműtötték, állapotuk stabil, de egyelőre nem hagyhatják el a kórházat.

A Nemzeti Színház hétfőre rendkívüli társulati ülést hívott össze, amelyen – elismerve felelősségét – lemondott Vidnyánszky Attila vezérigazgató.

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem valószínű, hogy biztonságtechnikai hiányosság áll a történtek hátterében.

"A színház veszélyes üzem, nagyon szigorú biztonsági előírások vannak. Ha valahol emeleten kell lenni, fentről kell lefelé közlekedni a színészeknek, akkor ott korlátnak, nézőtérről nem érzékelhető kék fénynek kell lenni, biztonságosan kell tudni mozogni. A mozgást nagyon sokszor eljátszották,

ez egy bepróbált előadás volt,

nem hiszem, hogy bármilyen biztonságtechnikai elem hiányzott volna. Amit vizsgálnak mégis, hogy megvoltak-e a megfelelő körülmények, elvárható óvatossággal jártak-e el a színészek és a műszak. Mindenekelőtt gyógyulást kívánok a két kitűnő kollégának" – mondta a Mihályi Győző.

A napokban ismertté váltak hasonló esetek a közelmúltból, amelyek során arra derült fény, hogy egyensúlyvesztés miatt történt baleset. Ezzel kapcsolatban Mihályi Győző azt mondta: egy színész lehet fáradt, de találgatni nem érdemes, egy-két hét alatt lefolyik egy-egy ilyen vizsgálat.

Ha lehetetlen pótolni a színészeket, akkor szerepátvétel helyett műsortörlés lesz a megoldás, ha nem találnak néhány nap alatt megfelelő helyettesítő művészt; "a színháznak az az érdeke, hogy működjön, előadások ne maradjanak el, beugrások elképzelhetők".

Mihályi Győző arról is beszélt, hogy a színházaknak kötelező biztosítást kötni a színészekre, és ezek érvényesek a teátrumokban történt balesetekre is.

Megítélése szerint a vezérigazgató azért mondott le ilyen hirtelen, mert két nagyon komoly színésze sérült meg, és felelősnek érzi magát.

"Érzelmi kötődést érzek a lemondásban"

– vélekedett Mihályi Győző.

A kimerültségre vonatkozó kérdésre úgy reagált, minden színésznek magának kell eldöntenie, hogy mennyit vállal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni – íme a négy éve tartó háború eddigi kulcspillanatai!

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×