Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Velence lesz a 2012-es EFOTT helyszíne

Velence ad otthont 2012. július 3. és 8. között az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT), melynek házigazdája ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kreatív csapata lesz - jelentették be a szervezők kedden Budapesten.

Az 1976 óta megrendezett EFOTT már gyakran vissza-visszatér egyes helyszínekre, Velence is harmadik alkalommal látja vendégül a rendezvényt - emlékeztetett a keddi sajtótájékoztatón Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

Oláhné Surányi Ágnes polgármester kiemelte Velence remek turisztikai adottságait: elmondása szerint az EFOTT zenei és más programjai mellett a vendégeknek számos egyéb alkalmuk lesz a kikapcsolódásra, a hosszú strandszakasz révén például kiváló lehetőség nyílik a sportolásra.

Kovács András, a BME Hallgatói Önkormányzatának elnöke felidézte: egy felmérés szerint a tavalyi EFOTT látogatóinak negyede a Műegyetemről érkezett, ami önmagában is bizonyítja, hogy az egyetem hallgatóit érdekli a kultúra.

A szervezők bejelentették: ezúttal is meghirdetik karácsonyi akciójukat, így decemberben kedvezményes áron lehet hozzájutni a jövő évi EFOTT-ra szóló hetijegyhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×