A magyar kormányfő vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika altemplomában található magyar kápolnában kezdődött. A magyar nyelvű misét Eredics Gergő, a Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgató-helyettese mutatta be. A koncelebráló Zsódi Viktor piarista tartományfőnök Szent Gellért ünnepnapjára emlékeztetve a magyarországi szentek félelem nélküli tanúságtételéről beszélt.
Magyar Péter ezután az apostoli palotába megy, ahol XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadja.
A négyszemközti találkozó után a delegáció tagjai plenáris tárgyaláson vesznek részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkárságának államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával. A tárgyalások középpontjában várhatóan külpolitikai kérdések, illetve a kétoldalú kapcsolatok lesznek.
Magyar Péter ezt követően doorstep sajtótájékoztatót tart a Szent Péter-téren.
A magyar delegáció tagja Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, valamint Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Magyar Pétert - a miniszterelnök szerda esti Facebook-bejegyzése szerint saját költségén - elkíséri két fia is.
Magyar Péter bejegyzésében azt is írta, hogy személyes ajándékként XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát, valamint Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-ben, New Yorkban megjelent, első amerikai kiadását viszi XIV. Leó pápának.






