Egyszerre hajtja haza a Szudánból eljött migránsokat a kényszer és a vágy – fogalmazott az InfoRádióban Marsai Viktor (Migrációkutató Intézet, NKE) azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ közlése szerint 1,25 millió migráns tér(het) hamarosan haza országába.

Szudánban, mint a részletekről elmondta, az elmúlt egy évben a kormányerők jelentős területeket foglaltak vissza a felkelőket támogató, gyors reagálású erőktől, köztük a fővárost, Kartúmot is, már eleve emiatt sokan akartak hazatérni otthonaikba, ugyanakkor az is látszik, hogy a környező országokban, elsősorban Egyiptomban egyre szigorúbbak a menekültekkel szembeni rendszabályok, korlátozzák a munkaerő-piaci hozzáférést, és rapid deportálásokra is sor kerül, amennyiben nem tudják igazolni, hogy az ENSZ által kapott dokumentumok alapján jogszerűen tartózkodnak az országban; gyakori a megfélemlítés, ez is hazavezeti a szudániakat, csak Egyiptomból már 800 ezren tértek haza.

Szudánban az országon belüli vándorlás is igen jelentős, milliók hagyták el az otthonukat úgy, hogy az országot nem, közülük az utóbbi években 2 millióan visszatértek otthonukba vagy ahhoz közel.

A migrációs folyamatot persze nem úgy kell elképzelni, hogy a szudániak kitalálják, hová indulnak, és mennek is,

oda indulnak el eleve, ahol „nem lövik le őket másnap”: az ENSZ-adatok azt mutatják, hogy a visszatérők csak 40 százaléka jött onnan haza, ahová menni szeretett volna eredetileg.

Az is általános a szakértő elmondása szerint, hogy akik külföldről hazatérnek, a békésebb, fejlettebb régiókban (Észak-, Kelet-Szudán) még várakoznak egy ideig; a korábbi három nagyváros összesen 7 millió lakója helyén ma alig 2-3 millió ember osztozik, a két év harcaiban megsemmisült infrastruktúra csak lassan épül vissza, és a befektetők is nagyon óvatosak még, amíg a kormány sem mer építkezni. A lázadók ki tudja, milyen szerveződési állapotban vannak...

Akik ragaszkodnak az országhoz és a lakóhelyhez, azok Marsai Viktor beszámolója szerint segélyekből élnek, vagy abból, amiből tudnak, nem túlzás, az ország egy az egyben egy nagy humanitárius katasztrófa, becslések szerint a lakosság több mint fele nem jut hozzá elegendő élelmiszerhez, egyes országrészekben éhínség uralkodik, legfőképp Dárfúr térségében.

De egyébként a kormány sem egységes: miközben

van két nagy, szemben álló erő, a kormány és a lázadók, de mindkettő mögött kialakult több tucat milícia, amelyek bizonyos országrészeket tartanak ellenőrzés alatt, és azért, hogy megmaradjanak a két nagy szövetségi rendszer egyikében, szabad kezet is kapnak.

Marsai Viktor olyan becsléseket ismer, amelyek szerint több mint 100 ilyen fegyveres csoport tevékenykedik, különösen a periféria területeken, az etióp, a csádi és a dél-szudáni határon, korlátlan katonai, politikai gazdasági vezetést gyakorolnak, vagyis úgy zsákmányolják ki a lakosságot, ahogy nem szégyellik.

Külső hatalom pedig most esélytelen, hogy segítsen a helyzet rendezésében, másképpen: Szudán is beleilleszkedik abba a sorba, amit az elmúlt években Afrikában és Afrikán kívül is láttunk, hogy a különféle oldalakat különféle külső nagyhatalmak, illetve regionális hatalmak támogatják, akik mind-mind „a saját pecsenyéjüket sütögetik”.

„Valójában egy nagyon gazdag országról van szó, amely a világ aranykészleteinek jelentős részén ül. Ezt mind a kormányerők, mind a lázadók próbálják megszerezni, illegálisan kicsempészni, mégpedig külső támogatók segítségével” – mutatott rá.

Ha pedig a térképre nézünk, geostratégiailag is nagyon fontos helyszínről van szó, van partja a Vörös-tengeren, fontos kapu Közép-Afrika felé, északon, Líbia felé pedig (ember)kereskedelmi és -csempészutak vannak, így a külső szereplők döntő többsége sem érdekelt abban, hogy talpra álljon az ország – hangsúlyozta Marsai Viktor.

A cikk Exterde Tibor interjúja alapján készült.