Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: The Good Brigade/Getty Images

Pöltl Ákos: már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.

Az okostelefonok 2010 utáni gyors elterjedésével párhuzamosan romlani kezdett a fiatalok mentális állapota és tanulási teljesítménye – mondta a Kék Bolygó Podcastben Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője szerint a koronavírus-járvány csak tovább gyorsította a már korábban elindult folyamatot.

„2010 és 2015 között történt pár dolog, ami ezt az egészet eredményezte: az első és legfontosabb, hogy a Z generáció, tehát az 1995 és 2010 között született fiatalok ebben az időszakban váltottak tömegesen analóg, „buta” telefonról okostelefonra, másrészt 2010-ben jött létre az Instagram, amit később a Meta megvásárolt, és ebből készült az első applikáció” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy ez azért tudta ilyen hatékonyan beszippantani a fiatalokat, mert 2012 környékén már a legtöbb telefonnak volt előlapi kamerája, így tökéletesen alkalmas volt tartalomgyártásra, tartalmak feltöltésére.

A szakértő szerint a jelenség nem választható el a közösségi platformok működését meghatározó gazdasági érdekektől sem. Mint mondta,

a techvállalatok kifejezett stratégiája a gyerekek „beszippantása” a platformokra, hogy ott minél több reklámot lehessen nekik megjeleníteni, és így a cégek minél nagyobb profitot tudjanak realizálni.

Ehhez egy olyan mechanizmust kellett létrehozniuk, ami átveri az agyat. Ez az úgynevezett Persuasive Design vagy Persuasive Technology (meggyőző dizájn, illetve technológia).

A szülők gyakran elsősorban attól tartanak, hogy milyen káros tartalmakkal találkozhat a gyermek a telefonján. Pöltl Ákos szerint azonban az eszközhasználatnak van egy kevésbé látványos, de legalább ennyire fontos következménye is. Szerinte

nagyon sok szülő gondolja úgy, hogy az erőszakos tartalmak jelentik a legnagyobb problémát, ennél azonban sokkal súlyosabb baj a képernyő előtt eltöltött idő,

hiszen ha napi 8 órán át azt bámulja a gyerek, az számos más tevékenységtől veszi el az időt.

Az emberi agy fejlődése a 20-as évek közepéig tart, a rendszeresen használt idegpályák megerősödnek, a mellőzöttek viszont fokozatosan leépülnek. A szakértő ezért különösen fontosnak tartja, hogy a gyermek sokféle valós tevékenységet végezzen. A gyermekvédelmi szakember szerint,

ha a gyermek az ideje 50-60 százalékát a telefonján tölti, az azoktól a tevékenységektől veszi el az időt, amitől normálisan fejlődne az idegrendszere.

Ezért mondják, hogy a mostani generáció a korábbiakhoz képest 1-3 évvel el van maradva kognitív képességekben, érzelmi intelligenciában, szociális képességben.

Minél fiatalabb a gyermek, annál szigorúbb korlátozásra lenne szükség. A szakmai ajánlások 3 éves kor alatt egyáltalán nem javasolják a képernyő használatát, Magyarországon ugyanakkor az egyévesek napi képernyőideje már megközelíti az egy órát – mondta Pöltl Ákos. Hozzátette, az olvasás módja sem közömbös, mert a képernyőn és a papíron látott szöveget eltérően dolgozza fel az agy. Elmondása szerint

a képernyőről tanult szöveg bizonyítottan kevésbé marad meg, és a digitális felületről tanuló gyerekek memória-képességei 11-33 százalékkal rosszabbak lesznek.

Pöltl Ákos szerint az életkorhoz kell igazítani a digitális eszközök használatát, és meg kell őrizni az analóg tevékenységek helyét a gyerekek mindennapjaiban. A sport, a szabad játék, a zenetanulás, a közös családi programok, a megfelelő alvás és a papíralapú olvasás egyaránt hozzájárulhat az idegrendszer egészséges fejlődéséhez.

A cikk alapjául szolgáló hanganyagot Janovitz Bálint készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×