Az osztrák felfordulás közvetve a szeptember végi parlamenti választásokkal kezdődött. A fölényesen győztes, addig ellenzéki radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) ugyanis a többi parlamenti párt nem volt hajlandó koalícióra lépni - pedig ez matematikai kényszer volt a nyertes számára a kormányalakításhoz -, köztük Karl Nehammer kancellár pártja, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) sem.

A hogyan továbbiról az államfő, Alexander Van der Bellen döntött, és a Néppárt választási kudarca ellenére október 22-én a kancellárt bízta meg kormányalakítással.

Ezt követően november elején kezdődtek meg az egyeztetések Nehammer pártja, valamint az addig egyaránt ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a törvényhozás legkisebb pártja, a NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) között.

A tárgyalások azonban az újév első hetében - elsősorban a súlyos költségvetési hiány enyhítését célzó törekvések jelentős eltérése miatt - zátonyra futottak. A tervezett koalíciót ennek nyomán a legkisebb partner, a NEOS robbantotta fel. Beate Meinl-Reisinger szerint nem sikerült megállapodásra jutni a szükséges reformokról, ezért viszont a "nagyokat", a Néppártot és a szociáldemokratákat tette felelőssé .

Elemzők szerint a kudarc nemcsak Nehammer kancellár, de közvetve Van der Bellen államfő veresége is.

A tényleges győztes valójában a többiek által "kiközösített" Szabadságpárt, amelynek vezetője, Herbert Kickl a parlamenti választások eredményére utalva már korábban is eleve a "vesztesek koalíciójáról" beszélt.

A kudarcot közvetve az elnök is beismerte. Alexander Van der Bellen a NEOS döntése kapcsán rövid nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a hárompárti kísérlet "immár történelem".

Az államfő ugyanakkor egyelőre kitart amellett, hogy a kormányalakítási egyeztetéseket "a liberális demokrácia védelme érdekében" a Néppártnak és a szociáldemokratáknak folytatniuk kell.

Az újabb megbízást a két párt vezetője, Karl Nehammer és Andreas Babler egyaránt elfogadta, noha a parlament alsóházában, a Nemzeti Tanácsban együtt mindössze egy fős többséggel rendelkeznek.

A történtek nyomán elemzők továbbra is nehéz kormányalakítási tárgyalásokra számítanak. Ezt valószínűsíti az is, hogy a három párt közötti megosztottság forrása értékelések szerint nem a NEOS, hanem mindenekelőtt a szociáldemokrata párt volt. Az SPÖ ugyanis a költségvetési gondok enyhítése érdekében jelentős adóemeléseket követelt, amit a két partner - elsősorban a kancellár pártja - elutasított.

Van der Bellen államfő ennek ellenére azt hangsúlyozta, hogy a kormányalakításnak gyors ütemben, "késlekedés nélkül" kell haladnia.

Nehammer kancellár videóüzenetében "a politikai közép konstruktív erőihez" fordulva vázolta fő törekvéseit a gazdaság, a migráció, illetve az integráció területén.

A szociáldemokraták vezetője, Andreas Babler a NEOS-t vádolta a hárompárti koalíciós kísérlet kudarcáért. A partner ÖVP-t ugyanakkor közvetve arra szólította fel, hogy tegyen meg mindent a kormányalakítás sikere érdekében.

A valószínű kompromisszumok ellenére szakértők szerint

felmerülhet a tervezett kétpárti koalíció kibővítése a Néppárt korábbi koalíciós partnerével, a Zöld Párttal. Ugyanakkor nem kizárt az esetleges új választások kiírásának lehetősége sem.

Ennek azonban elemzők a legkisebb esélyt adják, utalva az idő szorítására, ennek kapcsán főként a súlyos költségvetési gondokra.

Megítélésük szerint a NEOS kilépése nyomán az ÖVP és az SPÖ az idő, illetve a siker nyomása alatt áll.

A történtekre reagált a Szabadságpárt elnöke, Herbert Kickl is, aki szerint a NEOS kilépése az utolsó momentum volt egy eleve kudarca ítélt kísérlet zátonya futásában. A pártelnök azonnali lemondásra szólította fel Karl Nehammert mind kancellári, mind pártelnöki tisztségéről.

Az FPÖ szerint Nehammer "görcsösen ragaszkodott a kancellári székhez, és ezzel válságba sodorta Ausztriát".

Az események nyomán elemzők egybehangzó következtetése, hogy Ausztria rendkívül nehéz hetek előtt áll.