"Először arra gondoltam hogy összetöröm a telefonomat" – nyilatkozott Brendan Carr, a Szövetségi Hírközlési Bizottság leendő elnöke, a londoni The Economistnak. Nem is túlzott, amikor ezt mondta, mivel a behatolók valószínűleg még mindig a hálózatokban ólálkodnak és az amerikai hatóságoknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen mélyen sikerült bejutniuk a telefonrendszerekbe. Ráadásul azt sem lehet tudni, mikorra sikerülhet a hackereket eltávolítani, így továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a kínaiak – kis túlzással – bárkit lehallgathatnak az Egyesült Államokban.
Szeptemberben kezdtek szivárogni az első hírek arról, hogy kínai számítógépes kalózok törtek be több amerikai távközlési hálózatba. Aztán decemberben az Egyesült Államok kormányzata is megerősítette a hackertámadások tényét, és tájékoztatta a törvényhozást, valamint a sajtót. Mint kiderült, egy Salt Typhoon fedőnevű kínai csoportnak sikerült bejutnia legalább nyolc amerikai telefonhálózatba és
valószínűleg le is hallgatták többek között Donald Trumpot, J. D. Vance-t, valamint a Biden-kormányzat, illetve a Harris–Walz-kampány tagjait.
Mark Walter, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke az Egyesült Államok eddigi legsúlyosabb telekomtámadásának nevezte a történteket. Korábban is volt már ehhez hasonló – bár jóval korlátozottabb – számítógépes kalózkodás. A Salt Typhoon előtt 2023-ban a Volt Typhoon fantázianevű csoportot leplezték le, amelynek tagjai az amerikai kritikus infrastruktúra, vagyis a víz- és csatornahálózatokat, valamint az energiarendszereket vezérlő számítógépeket hackelték meg. Nem csináltak semmit, csak időnként ellenőrizték, hogy megvan-e még a hozzáférésük a nagy közműrendszerek irányításához. Nyilván azért, hogy egy esetleges kínai–amerikai konfliktus esetén jó nagy zűrzavart okozzanak az Egyesült Államokban. (A Microsoft tájfunnak nevezi a kínai, hóviharnak az orosz és homokviharnak az iráni hackercsoportokat.)
Az ilyen hackertámadások a hibrid hadviselés részét képezik. A kínaiak mellett az oroszok és az irániak is előszeretettel próbálkoznak a számítógépes hálózatok, telekommunikációs rendszerek feltörésével, ahonnan adatokat lophatnak, vagy – adott esetben – blokkolhatják a közszolgatatásokat és a hírközlést. Úgy okoznak káoszt, és persze ezzel rengeteg kárt, hogy valójában nincs fizikai támadás, így nem is lehet mire katonai erővel válaszolni. Ez a csendes hadiállapot közvetlen fegyveres összecsapás nélkül is térdre kényszeríthet egy országot, úgy, hogy közben egyetlen puskalövés sem dördül el. Ezért különösen fenyegető a hadviselésnek ez a legújabb formája.
Peking bő tíz évvel ezelőtt emelte állami szintre a számítógépes kalózkodást.
2012-ben – nem sokkal a jelenlegi államfő, Hszi Csin-ping hatalomra kerülése előtt – több tucat CIA-informátort tartóztattak le és végeztek ki a kínaiak. Majd egy évvel később Edward Snowden elárulta nekik, hogy az USA több száz kínai célpontot hackelt meg. Hszi Csin-ping azonnal cselekedett, és létrehozott egy új kiberbiztonsági testületet, illetve hasonló feladatot adott a kommunista párt egyik bizottságának is.
Ezzel párhuzamosan több egyetemen is beindult a biztonsági szakemberek képzése, a kínai hírszerzés pedig hackerversenyeket rendezett tehetséges, fiatal számítógép-rajongóknak. Ugyanakkor a közbiztonsági minisztérium szigorú ellenőrzés alá vonta azokat a publikációkat, amelyekben a leggyakrabban használt szoftverek hibáit hozták nyilvánosságra.
Kína most zsebeli be a több mint egy évtizede indított program hasznát.
"Annyi jól képzett hackerrel rendelkezik, hogy ha minden amerikai kiberszakértőt és kémelhárítót rájuk állítanának, még akkor is 50:1-hez lenne a kínaiak fölénye" – kesergett Christopher Wray, az FBI leköszönő igazgatója. Persze Peking hivatalosan mindent tagad, Washington viszont nem hisz a kínaiak ártatlanságában. Éppen ezért a hónap elején az Egyesült Államok Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal közösen nyilatkozatot adott ki arról, miként akarják megerősíteni a telekommunikációs hálózataik védelmét az olyan csoportok ellen, mint a Salt Typhoon. "Persze a java még hátra van. Most szembesülünk azzal a helyzettel, amikor egyre jobb hackerekkel kell megküzdenünk" – közölte a The Economisttal Dakota Cary, az Atlantic Council nevű kutató intézet munkatársa, majd hozzátette: "Amerikát hamarosan újabb Typhoonok érik el."