Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Kiderült, kit támogat Pozsony a NATO főtitkári posztjára

A szlovák elnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozóját követően beszélt erről Brüsszelben szlovák újságíróknak.

Szlovákia Mark Rutte távozó holland kormányfő jelöltségét fogja támogatni a NATO főtitkári posztjára - közölte Peter Pellegrini szlovák államfő, akit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett. A szlovák elnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozóját követően beszélt erről Brüsszelben szlovák újságíróknak.

A NATO főtitkári posztjára eddig két jelölt ismert, a holland kormányfő mellett Klaus Iohannis román államfő. „A két jelölttel folytatott megbeszélés, illetve Robert Fico kormányfővel történt egyeztetés után Szlovákia a NATO főtitkári posztjára a holland kormányfő, Mark Rutte támogatását tartja elképzelhetőnek” – jelentette ki Peter Pellegrini.

Hozzátette: Mark Rutte támogatásának szándékához Pozsony részéről egy kérés is kapcsolódik, az, hogy Rutte az észak-atlanti szövetség leendő vezetőjeként biztosítsa Szlovákia légterének védelmét. Emlékeztetett: az ország légterének védelme már huzamosabb ideje nincs megoldva, mióta Hollandia és Olaszország visszahívták az ideiglenesen Szlovákia védelmére rendelkezésre bocsátott légvédelmi rendszereiket. Kijelentette: Mark Rutte hajlandónak mutatkozott arra, hogy a kérdéssel a jövőben foglalkozzon.

Hollandia és Olaszország NATO-szövetségesi segítségként, azt követően bocsátották Szlovákia rendelkezésére légvédelmi rendszereiket, hogy az előző pozsonyi kormányzat Ukrajnának ajándékozta Sz-300-as légvédelmi rendszereit, illetve egy Kub légvédelmi rendszert. A szlovák légvédelmi rendszerek elajándékozását annak idején számos bírálat érte, hasonlóképpen, mint Eduard Heger ügyvezető kormányának azon lépését, hogy Ukrajnának ajándékozta Szlovákia teljes vadászrepülőgép-állományát - 13 MiG 29-est. Ez utóbbi ügyben Robert Kalinák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a múlt héten bejelentette, hogy feljelentést tesznek az előző kormány döntése miatt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Megújuló energiaforrások Magyarországon: eljött az energiaközösségek ideje

Megújuló energiaforrások Magyarországon: eljött az energiaközösségek ideje

Magyarország megújuló energiatermelése négy év alatt történelmi átalakuláson ment keresztül: a beépített napelemes kapacitás 3 GW-ról több mint 8355 MW-ra nőtt, meghaladva az ország valaha mért legnagyobb villamosenergia-igényét. Az energiatermelés 34,3%-a már megújuló forrásból származik, ám a teljes energiafogyasztásban a megújulók aránya még mindig csak 18,3%, ami jócskán elmarad az uniós átlagtól. A gyors kapacitásbővülés új kihívásokat hozott, a hálózati integráció, az energiatárolás és a visszaszabályozás kérdése mára fontosabbá vált, mint maga a termelés növelése. A következő időszak kulcskérdése az energiamegosztás, az energiaközösségek kiépítése és az intelligens hálózatok fejlesztése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×