Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Bucsy Levente / Infostart

Szieszta: Tipikus német szokás?

A nagy nyári melegben Sienában világosodott meg a német egészségügyi miniszter. Szieszta, tipikus német szokás?

A közismert mondással ellentétben ezúttal "a szomszédba ment" a német egészségügyi miniszter egy újabb, a rettentő hőség elleni védelmet szolgáló javaslatért. Karl Lauterbachot – aki jelenleg az észak-olaszországi Toszkánában turistáskodik – lenyűgözte egy sienai templom. Üzenetéből kitűnt, hogy nem csak építészetileg. Rögtön felvetette, hogy a templomokat a rendkívüli melegben "hűsölés" céljából is nyitva kellene tartani. A német egyházak megértően reagáltak a miniszter indítványára.

A rendkívüli hőhullámok idején a templomoknak egész nap nyitva kellene tartaniuk – fogalmazott egy sienai bazilikából küldött Twitter-üzenetében a miniszter, aki szerint az embereknek a hőség ellen is védelmet nyújthatnak.

A Twitter-használók sokan egyetértettek a miniszter javaslatával, sokakat ugyanakkor meglepett az indítvány.

A német egyházak úgy értékelték, hogy az egészségügyi miniszter ténylegesen "nyitott kapukat" dönget.

Üdvözölték az indítványt, amely megítélésük szerint a templomok látogatására is ösztönöz.

A Német Evangélikus Egyház (EKD) szóvivője hangsúlyozta, hogy a templomok nyitva állnak az imádkozás, az áhítat, de a hőség elleni védekezés céljából is. A Német Püspöki Konferencia szóvivője ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy szinte valamennyi templom nappal nyitva tart, legyen szó bármelyik évszakról. Hasonlóan foglalt állást az aacheni püspökség is. A kölni – egyben a legnagyobb német – egyházmegye szóvivője szintén hangsúlyozta, hogy a templomoknak lehetőség szerint mindig minden ember előtt nyitva kell állniuk "akár imára, akár elcsendesedésre, akár mély lélegzetvételre". Ez télen ugyanolyan fontos, mint nyáron – jelentette ki a szóvivő, a kölni egyházmegye ezért támogatja "a nyitott templomok kezdeményezést".

A rendkívüli hőséghelyzet szülte ugyanakkor azt a másik rendkívüli javaslatot, amellyel a német közegészségügyben dolgozó orvosok szövetsége (BVÖGD) állt elő. A szövetség indítványozta, hogy a hőség miatt

"a déli órákban a déli országok mintájára" Németországban is sziesztát kellene tartani.

"A korai kelés, a reggeli produktív munka és a déli szieszta olyan koncepció, amelyet a nyári hónapokban nekünk is be kellene vezetnünk" – hangoztatta a szövetség elnöke. A rendkívüli melegben a déli országok munkamódszereit kellene követnünk – hangoztatta Johannes Niessen. Intenzív hőségben az emberek nem olyan hatékonyak, mint általában – fogalmazott az elnök, aki szerint az éjszakai lehűlés elmaradása rossz alvást eredményez, és mindez koncentrációs problémákhoz vezet.

A szövetség szerint ezért a legbonyolultabb munkát a reggeli órákban kellene elvégezni. Ezenkívül elegendő ventilátorra és könnyebb ruházatra van szükség, még akkor is, ha ez utóbbi ellentétes az irodai öltözködési szabályokkal – hangoztatta az elnök. "Az íróasztal alatti hideg lábfürdő másik módja annak, hogy lehűljön az ember" – ajánlotta, azt azonban hozzátette, hogy ez az indítvány csak az otthoni munkára vonatkozik.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×