Infostart.hu
eur:
358.87
usd:
308.5
bux:
132735.86
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Engineer hand using tablet with machine real time monitoring system software. Automation robot arm machine in smart factory automotive industrial Industry 4th iot , digital manufacturing operation.
Nyitókép: Zapp2Photo/Getty Images

Újabb pofon a német autógyártóknak: már világelső Kína

Az első negyedévben Kína már megelőzte az auexportban Japánt és Németországot is a globális piacon. És ez még csak a kezdet.

Immár nem újdonság, hogy válságban a német autópiac: sok az autó és kevés a vevő. A leghíresebb gyártók most a legkülönbözőbb trükkökkel igyekeznek a vásárlókat visszacsábítani. A feladat nem könnyű, mert a legtekintélyesebb európai gyártók újabb kihívás előtt állnak. A legfrissebb adatok szerint ugyanis a kínai autók immár komoly vetélytársak az európai, illetve a világpiacon.

A müncheni székhelyű AlixPartners GmbH vállalati tanácsadó cég szerint a kínai gyártók idén első ízben az export terén világbajnokok lesznek. A cég becslését az első negyedév már megerősítette,

Kína ugyanis 1,07 millió gépkocsit exportált, megelőzve az eddigi listavezető Japánt, valamint Németországot is.

Ugyanebben az időszakban Japán 954 ezer, míg Németország 840 ezer autót exportált, a negyedik helyen álló Dél-Korea pedig 750 ezret.

Kína egyidejűleg gyártói helyszín, értékesítési piac és exportőr. "Ennek alapján pedig a legjobb úton halad afelé, hogy autóipari szuperhatalommá váljon" – hangsúlyozta a cég ágazati szakértője.

Az AlixPartners előrejelzése szerint idén mintegy 20,5 millió gépkocsit értékesíthetnek, és ezeknek több minta fele, 10,5 millió Kínából származhat. A kínai gyártók az elektromos autóknál is megvetették a lábukat a világpiacon, Ennek következménye, hogy az európai autógyártók ezen a téren is egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a hazai piacokon.

A tanulmány szerint a globális autópiac ismét erősödik ugyan, de a vártnál jóval lassabb ütemben. A hajtóerőt az Egyesült Államok jelenti. Az értékesítési adatok Európában hosszabb távon is több mint 15 százalékkal maradnak el a koronavírus-járvány előtti értékektől – tűnt ki a Der Spiegel által ismertetett előrejelzésből.

A cég szakértői utaltak arra is, hogy elmúltak azok az idők, amikor világhírű német autógyártók még rekordméretű nyereségre tehettek szert. A renyhe világpiacon, amelyen ugyanakkor egyre erőteljesebb a verseny, növekszik a nyomás a nyereség érdekében.

Az elektromos autók értékesítése terén sem lehet gyors emelkedéssel számolni, a szakértők szerint ugyanis az elkövetkező három-öt évben az akkumulátorköltségek lassan csökkennek. A kínai autók iránti kereslet miatt növekedtek a nyersanyagköltségek is, és aligha térnek vissza a Covid-járvány előtti szintre.

A téma részleteiről, az európai autóipar helyzetéről itt hallgathat/nézhet meg további érdekes részleteket:

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. Közben itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos költségvetési feszültség került elő három nagy állami projekt körül, Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte, újabb fejlemények érkeztek a METU-ügyben, valamint folytatódnak a vizsgálatok az azbesztszennyezés és a BYD szegedi beruházása körül. A Tisza-kormány emellett benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, amelyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer lebontását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×