Infostart.hu
eur:
358.93
usd:
309.09
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
2020. június 11-én közreadott, 2018. november 22-én készült kép az Amazon amerikai elektronikus kereskedelemmel foglalkozó vállalat logójáról a németországi Wernében. Az Amazon június 10-én bejelentette, hogy egy éven keresztül nem ad hozzáférést az amerikai rendőrségnek a cég Rekognition elnevezésű arcfelismerő platformjához. A cég nem nyilatkozott döntése okáról, de a rendőri kényszerintézkedés következtében elhunyt George Floyd halálát követően több figyelem irányult az arcfelismerő szoftverekre.
Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Beperlik az Amazont, mert csúnyán átverhette a felhasználókat

A vállalat a vásárlókat tudtuk nélkül terelte a szolgáltatásihoz, a leiratkozási folyamat pedig egy eposzi kihívással ért fel.

Súlyos vádakat fogalmazott meg az amerikai versenyhivatal az Amazonnal szemben. A gyanú szerint a cég törvénytelen trükkökkel átverte a vásárlókat – írja a vg.hu a CNBC cikke alapján.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) azt gyanítja, Jeff Bezos cége több törvényt is megsértett azzal, hogy úgynevezett "sötét megoldásokkal" a felhasználókat egy adott választás felé terelve vette rá, hogy a beleegyezésük nélkül feliratkozzanak a több kényelmi szolgáltatást, köztük ingyenes szállítást kínáló és a társaság streamingszolgáltatásához is hozzáférést biztosító Prime-ra. Mindez nemcsak frusztrálta a felhasználókat, hanem jelentős pénzükbe is került.

A vádak szerint a társaság vezetése lelassította, illetve elutasította azokat a változtatásokat, amelyek megkönnyítették volna a felhasználóknak a szolgáltatás felmondását, mert ezek a változtatások kedvezőtlenül érintették az Amazon nyereségét. A társaság emellett megnehezítette a vásárlóknak, hogy Prime nélkül vásároljanak termékeket a weboldalán keresztül, valamint nem jelezte egyértelműen, hogy a tranzakció befejezésére mutató gombra kattintva beleegyeznek a Prime-ra való megújuló előfizetésre is.

Az FTC szerint a lemondási folyamat nehezen áttekinthető, és arra tervezték, hogy visszatartsa a fogyasztókat a szolgáltatási szerződés megszüntetésétől. Sokat elárul, hogy

az Amazonnál házon belül csak Iliász néven emlegették a leiratkozási folyamatot, utalva Homérosz trójai háborúról szóló eposzára.

Az FTC 2021 márciusa óta vizsgálta az Amazon Prime programjának regisztrációs és lemondási folyamatait. A mostani rövid időn belül ez a harmadik per, amit az óriáscég a nyakába kap az FTC-től. A seattle-i központú vállalat május végén beleegyezett, hogy több mint 30 millió dollárt fizet az Alexa és a Ring egység adatvédelmi hiányosságait állító ügyek rendezésére, bár a versenyhivatal vádjait ekkor is tagadta.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×