Infostart.hu
eur:
375.34
usd:
318.08
bux:
127561.97
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pixabay

Ez a következő veszély, mely az emberiséget fenyegeti, az Interpol is egyetért

Bill Gates 2015-ben megjósolta, hogy pandémia áll a küszöbön: most újabb fenyegető veszélyre hívta fel a figyelmet

Amikor a BBC-nek adott interjújában arról kérdezték a Microsoft alapítóját, aki az utóbbi időkben már inkább filantrópként tevékenykedik, hogy mi a következő hatalmas veszély, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie, talán meglepő módon Gates nem a klímaváltozást említette, hanem valami annál is dermesztőbb dolgot: a bioterrorizmust.

Az Interpol definíciója szerint a bioterrorizmus "biológiai anyagok vagy toxinok szándékos kibocsátása emberek, állatok vagy növények károsítása vagy megölése céljából, azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsenek vagy kényszerítsenek egy kormányt vagy a polgári lakosságot politikai vagy társadalmi célok elérése érdekében". Gates szerint a pandémia és a bioterror rokonok, mivel veszélyes, potenciálisan halálos betegségeknek teszik ki az emberiséget.

Az Interpol szerint is reális ez a lehetőség

"A bioterror ellen egy kicsit nehezebb védekezni, mert bárki is próbálkozik vele, az tudatosan teszi, és ismeri a védelmi rendszerünket, így megpróbálhatja megkerülni őket" - szól Gates nem túl megnyugtató véleménye a Euronews cikke szerint.

Az sem túl megnyugtató hír, hogy az Interpol szakemberei szerint egyes terrorcsoportok és egyének rendelkeznek a képességgel és indítékkal is arra, hogy bioterrort bocsássanak a világra. A szervezet operatív kézikönyvet is kidolgozott a potenciális biológiai és vegyi terrorizmus dark weben történő felderítésére, hogy segítse a hírszerző tiszteket és a nyomozókat világszerte.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja szerint, ha bioterrorista támadás történne, azt valószínűleg lépfenebaktériummal hajtanék végre, amely embereket és állatokat egyaránt súlyosan megbetegíthet. Tünetei attól függően alakulnak, hogy hol jut be a baktérium a szervezetbe: a leggyakoribb a bőrön keresztül bekövetkező fertőzés, melynek tünetei közé tartozhat apró, viszkető hólyagok vagy dudorok kialakulása, valamint fájdalommentes, fekete foltok megjelenése főként az arcon, a nyakon, a karon vagy a kézen.

Ha nem kezelik antibiotikummal a fertőzést, az halált okozhat.

A belégzéses lépfene szinte mindig halált okoz - az agresszív kezelés is csak az áldozatok 55 százalékát tudja megmenteni. Lépfenét már alkalmaztak bioterror-támadásban: 2001-ben szándékosan helyeztek porított anthraxot Amerikában postával küldött levelekbe. 22 ember, köztük 12 levélkihordó kapta el a lépfenét, közülük öten meghaltak. Alkalmazhatják ugyanakkor a terroristák a himlővírust, a takonykórt okozó vírust, illetve a Whitmore-kórt okozó baktériumot is.

Jobban fel kellene készülnünk

Gates arra szeretné felhívni az emberek figyelmét - ahogyan azt a pandémia kapcsán is tette -, hogy érdemes olyan technológiát fejleszteni, amely képes felismerni a bioterrort-támadásokat és hatékonyan tud tenni is azok ellen. Úgy véli, hogy a nemzetközi együttműködést és a globális egészségügyi rendszereket is meg kell erősítenünk annak érdekében, hogy a világ jobban fel legyen készülve a biológiai fenyegetésekkel szemben.

A jó hír az, hogy minden munka, amit a jövőbeli világjárványokra való felkészülés érdekében végzünk, "rendkívül hasznos lesz a bioterrorizmus esetében" – mondta, de van rossz hír is. "Nem vagyunk annyira aktívak, mint amennyire szerintem kellene" – mondja.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×