Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
320.94
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A KLM holland légitársaságnak a dél-afrikai Johannesburgból érkező gépe az amszterdami Schiphol repülőtéren 2021. november 27-én. A holland hatóságok a Dél-Afrikából érkezettek közül 61 utast elkülönítettek, mert az új koronavírussal fertőződtek meg. Dél-Afrikában a közelmúltban azonosították az új koronavírus, újabb változatát, az omikront, de az egyelőre nem derült ki, a karanténba helyezett utasok szervezetébe ez a variáns került-e be.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Sem van der Wal

Az egyik európai országban már a dél-afrikai bejelentés előtt felfedezték az omikront

Már november 19-én kimutatták, sőt néhány nappal később ismét.

Hollandiában már a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát - közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kedden. Az omikront két, november 19-én és november 23-án vett vizsgálati mintában is kimutatták Hollandiában. Arról, hogy az érintettek jártak-e Dél-Afrikában, még nincsenek információk - közölték.

Emlékeztettek, egy Johannesburgból és egy Fokvárosból induló járaton legalább 14, a koronavírus új változatát hordozó ember érkezett Hollandiába november 26-án.

A világ számos országa felfüggesztette a dél-afrikai régióból érkező repülőgépek fogadását, mások az onnan érkező utasokra vonatkozó beutazási szabályokat szigorították. Az Európai Bizottság pénteken a légiközlekedés leállítását javasolta a tagországoknak a dél-afrikai régióból és valamennyi érintett országból, hogy korlátozzák a vírus terjedését.

A Dél-afrikai Köztársaság illetékes hatóságai csütörtökön számoltak be arról, hogy az országban a koronavírus új variánsát fedezték fel, amely akkor a B.1.1.529 nevet kapta. A közlés szerint az új variáns aggodalomra ad okot, mert könnyebben kikerülheti a szervezet immunválaszát, valamint gyorsabban terjed. Szakértők szerint az új változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest, és most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy át tud-e valamilyen mértékben hatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×