Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.25
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A 2022-es pekingi téli olimpiát idéző szobor előtt fényképezkedik egy nő az eseményt előkészítő bizottság pekingi székházánál, a Soukang Parkban 2021. november 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hong

A téli olimpiát rendező Kína nem izgul az omikron miatt

Közölték, a koronavírus omikron változatának megjelenése ellenére nincs veszélyben a februári, pekingi téli olimpia megrendezése.

Az ország külügyminisztériumának egyik szóvivője kedden azt mondta: ugyan akadhatnak kihívások az új variáns miatt, de továbbra is úgy készülnek, hogy a játékokat "simán és eredményesen" bonyolítják majd le.

A szervezők szigorú koronavírus-protokollal készülnek a február 4. és 20. között sorra kerülő olimpiára, ennek része, hogy a sportolók csak a kijelölt buborékban tartózkodhatnak, külföldi szurkolók pedig nem érkezhetnek a játékokra. A világ legnépesebb országában tavaly óta szigorú intézkedésekkel próbálják elejét venni a járvány terjedésének, kedden az illetékesek mindössze 21 fertőzést jelentettek.

Az omikron Afrika déli részén bukkant fel, de már más földrészeken, így Európában is megjelent.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×