Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az ENSZ 26. klímakonferenciájának (COP26) egyik panelbeszélgetésén Glasgow-ban 2021. november 2-án.
Nyitókép: Robert Perry

Komoly kötelezettséget vállalt az unió az erdők védelmében

Az Európai Bizottság elnöke az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének ülésén azt hangsúlyozta: az erdővédelem közös felelősség.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) kötelezettséget vállalt kedden arra, hogy az uniós költségvetésből 1 milliárd eurót fordítanak a következő 5 évben az erdők védelmére.

A világ erdőinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról szóló konferencián Von der Leyen elmondta: az erdővédelem közös felelősség, nemcsak az éghajlat stabilitásának megtartása szempontjából, hanem azért is, mert a világ erdei továbbra is több százmillió embernek biztosítanak megélhetést.

A bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra is, az erdőkben és a földeken, csökkenteni kell az ökológia lábnyomot világszerte.

„Az európai emberek nem akarnak többé olyan termékeket vásárolni, amelyek előállításához erdőírtás kapcsolódik. Ezért hamarosan javaslatot teszünk az EU által okozott globális erdőirtás elleni küzdelemről szóló rendeletre, amellyel összefüggésben szorosan együttműködünk a termelő országokkal” – jelentette ki.

A felajánlott 1 milliárd euróból 250 milliót a kongói medence őserdeinek védelmére szánják.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×