A téma az utóbbi napokban minden kapcsolódó szaktárca vezetőinek EU-szintű tanácskozásán előjött, így hétfőn az eurózónához tartozó tagországok pénzügyminiszteri ülésén is napirenden volt, miközben a napi politikai nyilatkozatoknak is állandó része.

Az utóbbiak közül keltett feltűnést a nemzetközi sajtóban, hogy olasz és spanyol koránytisztviselők újabban egyaránt

érvelni kezdtek egy európai uniós közös gáz- és olajtartalék képzése mellett.

Az ötletet elsőként Pedro Sánchez spanyol kormányfő dobta be a közelmúltban tett sajtónyilatkozatában – ő európai uniós „stratégiai gáztartalékról” beszélt –, amit utóbb megismételt gazdasági minisztere, Nadia Calvino is.

Hétfőn aztán Vincenzo Amendola olasz európai ügyi miniszter nyilatkozta azt a brüsszeli Politicónak, hogy az EU-nak közös gáz- és olajbeszerzést kellene végrehajtania a nemzetközi piacon. Így részint az európai vásárló jobb alkupozícióban lehetne, részint az így felhalmozódó „európai energiakészlet” stratégiai tartalékként működhetne a tagállamok számára.

Spanyol lapjelentések szerint Madridban ennek kapcsán előszeretettel

utalnak a Covid-járványra válaszul kialakított közös vakcinavásárlási és -tárolási sémára, mint amely „jó tapasztalatként” alkalmazható volna,

például energiaellátási területen is.

Amendola egyúttal azt is felvetette, hogy bár a jelen áremelkedésnek nem közvetlen oka, de távlatilag az uniós klímavédelmi célkitűzés – a „Fit for 55” határozat – végrehajtása szintén óhatatlanul hatással van az energiaárakra és így európai fogyasztók szociális helyzetére is. Mindez együttesen szerinte már nem nemzetállami kérdés, hanem európai probléma, amire célszerű európai választ találni. Amiből a Politico a klímavédelemmel és a fenntartható energiával összefüggő költségtényezők „rugalmas kezelésének” szándékát is kihallani vélte a közösségi fiskális szabályok jövőbeni alakításakor.

A villamosenergia gázáras indexálása ellen már a pénzügyminiszterek hétfői luxembourgi ülésén felszólalt eközben a francia tárca vezetője, Bruno Le Maire, aki szerint

egyenesen felelőtlenség volna továbbra is fenntartani az elektromos áram és a gáz árának mesterséges összekapcsolását

– jelenleg az utóbbi alakulása egyfajta „indexként” szolgál a villamos áram árának folyamatos korrigálásához -, lévén a rendszer fenntartása éppen a megújuló energia terjedésének a gátjává válhat.

A ma még amúgy is drága megújulók fejlesztésénél ugyanis visszatartó hatású lehet, hogy a beszűkülő és ezért fajlagosan egyre költségesebb gázkitermelés és értékesítés konstans árfelhajtó tényezővé válhat az egyébként sem olcsó megújulókból származó villamosenergia értékesítésekor.

Le Maire egyúttal figyelmeztetett, hogy a megújulókra való átállás időszaka alatt – ami egybeesik a további költséges klímavédelmi intézkedésekkel – fel kell készülni az energiaárak folyamatos növekedésére, valamint arra is, hogy mindez „az elkövetkező évek egyik fő politikai kérdése lesz”.