Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Nyilvánosságra került a Ryanair-pilóták és a fehérorosz irányítás közötti beszélgetés

Svájc közölte, hogy nekik nem volt olyan információjuk, amely alapján a nagy port kavart eseményekre sor kerülhetett. Aljakszandr Lukasenka meghívta Minszkbe az amerikai és az orosz elnököt a fehéroroszországi helyzet megvitatására. A helyi állambiztonsági szolgálat szerint az elfogott ellenzéki részletes vallomást tesz. Minszk kiléphet az EU keleti partnerségi programjából és a külügyminiszter kemény választ helyezett kilátásba az uniós szankciókra.

Svájcból érkezett a figyelmeztető üzenet arról, hogy a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó múlt vasárnapi járatának fedélzetén pokolgép van - jelentette ki szerdán a minszki parlamentben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. Az államfő most első ízben reagált nyilvánosan a nemzetközi botrányt kavaró légi incidensre. Elmondta, hogy a fenyegető üzenetet megkapta egy időben a minszki, az athéni és a vilniusi repülőtér is. Az orosz Interfax hírügynökség szerint Lukasenka kijelentette, a fehérorosz hatóságok jogszerűen jártak el.

Az államfő megismételte azt a korábbi minszki állítást, hogy a repülőgép személyzete maga döntött úgy, hogy leszáll Minszkben. Elutasította azt a feltételezést, hogy a pilótákat fehérorosz MiG-29-es vadászgépek kényszerítették leszállásra.

Kicsivel később a svájci külügyminisztérium reagálásként közölte: nem tud semmiféle pokolgépes fenyegetésről, amely a fehérorosz eseményeket indokolhatta volna, és ennek megfelelően nem is kommunikáltak a fehérorosz hatóságokkal hasonló ügyben.

Az Észak-atlanti Tanács, a NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete elfogadhatatlannak nevezte és elítélte a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatának hétvégi, minszki átirányítását.

Mi hangzott el?

Eközben a fehérorosz légügyi hatóság közzétette a gép pilótái és a belarusz légiforgalmi irányítás közötti teljes rádióforgalmazás leiratát, amelyet az Airportal eredeti formájában és hosszában közölt is. A beszélgetés leiratának valódiságát egyelőre nem erősítették meg független szakértők, de a The Wall Street Journal által megkérdezett pilóták és biztonsági szakértők hitelesnek ítélték.

Ebben olvasható, ahogy bejelentkezik a minszki légiirányítás, és közlik a gép pilótáival, hogy értesüléseik szerint bomba van a gép fedélzetén, ami a célállomás Vilnius fölött robbanhat fel, és emiatt, biztonsági okokból, a minszki landolást javasolják. A pilóta kétszer is visszakérdezett, hogy biztosan a fehérorosz fővárosba kell-e visszafordulniuk, és a légiirányításnál tapasztalható némi várakozás egyes információkra.

A pilóták igyekeztek megtudni, honnan származik az értesülés, amire az irányítóközpontból az a válasz érkezik, hogy az üzenetet e-mailben kapták és az megérkezett több repülőtérre is. Számos üzenetváltás után aztán a légiforgalmi rádiózás szabályai szerint elhangzik a vészhelyzetbe kerülő pilóták által leadandó hármas üzenet – "Mayday, mayday, mayday! –, és megkezdődik a kényszerleszálláshoz szükséges repülési információk átadása.

A fehérorosz hivatalos közlés szerint a Svájcból, de lengyel IP-címről érkezett figyelmeztetést egyszerre kapta meg a minszki, athéni és vilniusi irányítás. Mivel a gép éppen a fehérorosz légtérben repült, ezért jelölték meg Minszket leszállásra, továbbá az utasszállító kíséretére küldött vadászgépeknek csupán a biztonságos landolás és a kapcsolattartás volt a feladatuk.

A Fehéroroszország elleni szankciós nyomás fokozódása miatt értelmét vesztheti a további részvétel az Európai Unió keleti partnerségi programjában - közölte Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter szerdán a minszki parlamentben.

A fehérorosz külügyminiszter kemény választ helyezett kilátásba a "barátságtalan lépésekre". Elmondta, hogy fontolgatják az EU-val folytatott együttműködés felfüggesztését a migráció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén, valamint korlátozásokat vezethetnek be a Fehéroroszország területén működő politikai alapítványok, humanitárius programok és civil szervezetek tekintetében. Hangsúlyozta, hogy más válaszlépések is felmerültek, de hozzátette, hogy a helyzet kiéleződése egyik félnek sem válik javára.

Amerikával és Oroszországgal egyeztetne

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán meghívta Minszkbe Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnököt a fehéroroszországi helyzet megvitatására. "Nyilvánosan szeretném meghívni őket: ha meg akarják vitatni Fehéroroszország problémáit, utazzanak ide. Mindkettejüket méltón fogom fogadni, minden problémát megvitathatunk" - fogalmazott Lukasenka a parlamentben egy, Biden és Putyin júniusi genfi találkozójára vonatkozó kérdésre válaszolva.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn "a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének" és "gyalázatos incidensnek" nevezte Fehéroroszország akcióját, amellyel leszállásra kényszerített egy utasszállító repülőgépet, hogy letartóztasson egy rajta utazó ellenzéki újságírót.

Előzmények

Vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a fehérorosz légierő egyik vadászgépe kísérte a repülőtérre.

A gépen volt Raman Prataszevics ellenzéki újságíró, a Fehéroroszágban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit barátnőjével együtt a leszállás után őrizetbe vettek.

A leszállás és a repülőgép ellenőrzése után a bombáról szóló információ nem igazolódott.

A fehéroroszországi Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított az ügyben.

A történtek nagy nemzetközi felzúdulást keltettek. Az Európai Tanács a hétfői csúcstalálkozóján úgy döntött, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok járatainak az uniós légtér és az uniós repülőterek használatát. Brüsszel egyben azt ajánlotta az európai fuvarozóknak, hogy gépeik ne használják a fehérorosz légteret. Azóta számos légitársaság kerüli a területet, emiatt például Magyarország fölött is megnőtt a légi forgalom.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×