Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
2020. november 9-én közreadott kép a Pfizer multinacionális gyógyszergyártó cég logójáról a vállalat New York-i székházában 2015. november 23-án. A  Pfizer és a német Biontech közös közleménye szerint kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag a koronavírus ellen, miután befejezték a vakcinával végzett klinikai kísérletek utolsó, harmadik fázisát. Azonban felhívják a figyelmet, hogy ez nem jelenti még azt, hogy küszöbön áll a vakcina tömeges, kereskedelmi forgalmazása.
Nyitókép: MTI/AP/Mark Lennihan

December 23-án hagyhatja jóvá az EU a Pfizer-féle vakcinát

"Ez lesz az EU karácsonyi ajándéka az európaiaknak" - fogalmazott az Európai Bizottság alelnöke.

Az Európai Unió akár már december 23-án jóváhagyhatja a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját - közölte az Európai Bizottság alelnöke, Margarítisz Szkínász szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén, az oltásra vonatkozó stratégia előkészítésével kapcsolatos vitán.

Az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden bejelentette, hogy december 21-én rendkívüli tanácskozás keretében fog döntést hozni az oltóanyag forgalomba hozatalával kapcsolatban.

"Amennyiben az ügynökség a jóváhagyását adja, az Európai Bizottság készen áll arra, hogy gyorsított, kétnapos eljárás keretében rábólintson a végleges engedélyezésre. Ez lesz

az EU karácsonyi ajándéka az európaiaknak"

- tette hozzá Szkínász.

Az előírások szerint az EMA ajánlást tesz a gyógyszerek és oltóanyagok jóváhagyására, a végső döntést azonban az Európai Bizottság hozza meg a tagországok kormányaival folytatott konzultáció után.

Szkínász felhívta a figyelmet, hogy bár az oltóanyag "fényt jelent az alagút végén", nem szabad megfeledkezni az éberségről, óvatosnak kell maradni az ünnepek közeledtével, mert a járványveszély még nem múlt el. Mint mondta, az oltóanyag önmagában semmit sem jelent, a beoltottság a legfontosabb, ezért minden uniós tagállamnak stabil oltási programmal kell rendelkeznie.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője a felszólalásában figyelmeztetett a vakcina- és oltásellenesség felerősödésére, és kiemelte, hogy az oltásellenes mozgalmak nagy mértékben befolyásolhatják és akadályozhatják a jövőbeni oltás sikerét.

"A megoldás ez ellen a hatékony oktatás, a bizonyítékokon alapuló egészségnevelés lenne, de sajnos kevés az időnk, ezért kiemelten fontosnak tartom a koronavírus elleni vakcinára vonatkozó uniós stratégia előkészítését, amelynek reményeim szerint egy átfogó kommunikációs stratégia is a része lesz" - hívta fel a figyelmet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×