Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
324.41
bux:
144989.73
2026. október 14. szerda Helén
Gépfegyveres rendőr áll a nizzai Notre-Dame-bazilikánál 2020. október 29-én. Brahim Ausszaui 21 éves tunéziai bevándorló a reggeli órákban késsel támadt a bazilikában tartózkodó három emberre, egy idős nőt lefejezett, a sekrestyést és egy másik nőt halálosan megsebesített. Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a támadást követően.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Eric Gaillard

A sekrestyéssel és két nővel végzett a nizzai merénylő

Lampedusán keresztül érkezett Európába, majd az olasz Vöröskereszt papírjaival jutott el Franciaországba október elején a nizzai merénylő, akit jelenleg kórházban ápolnak, az állapota válságos.

A 21 éves Brahim Ausszauinál a merényletben használt kés mellett két másik kést is találtak, valamint az iszlám szent könyvét, a Koránt, továbbá két telefont - közölte csütörtök esti sajtótájékoztatóján francia terrorelhárítási ügyész.

Jean-Francois Ricard leszögezte, vizsgálat indult annak kiderítésére, voltak-e a férfinak bűntársai, és hozzátette, a merénylő nem volt a terrorelhárító szolgálatok látókörében.

Az AP hírügynökség magukat megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, a férfi vélhetően egyedül hajtotta végre tettét.

Ausszaui csütörtök reggel, vonattal érkezett a városba, és reggel kilenc óra tájban egy késsel felfegyverezve hatolt be a dél-franciaországi város központjában álló bazilikába, ahol hárman tartózkodtak.

A támadó elvágta a sekrestyés torkát, lefejezett egy idős nőt, és súlyosan megsebesített egy másik nőt, aki a bazilikához közeli egyik bárba menekült be, és ott halt bele sebesülésébe.

Az olasz sajtó nem sokkal korábban már beszámolt arról, hogy Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot.

Nizza, 2020. október 29.
Gyászolók mécseseket gyújtanak az áldozatok emlékére a nizzai Notre-Dame-bazilikánál 2020. október 29-én. Brahim Ausszaui 21 éves tunéziai bevándorló a reggeli órákban késsel támadt a bazilikában tartózkodó három emberre, egy idős nőt lefejezett, a sekrestyést és egy másik nőt halálosan megsebesített.
MTI/EPA/Sebastien Nogier
Gyászolók mécseseket gyújtanak az áldozatok emlékére a nizzai Notre-Dame-bazilikánál 2020. október 29-én. MTI/EPA/Sebastien Nogier

Emmanuel Macron francia elnök a merényletet követően bejelentette, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében 4000-ról 7000-re emelik a fontos létesítmények, imahelyek, iskolákat védő katonák létszámát a vasárnapi mindenszentek ünnepére tekintettel.

Az országban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget is.

Ugyancsak Csütörtökön, nem sokkal a nizzai merénylet után a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán, Lyonban pedig őrizetbe vettek egy késsel felfegyverzett afgán férfit, aki szemmel láthatólag támadásra készült.

Az incidensekre csaknem két héttel Samuel Paty francia történelemtanár meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között. Paty búcsúztatóján Macron kijelentette, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

Franciaországban iszlamista szélsőségesek 2015 óta eddig több mint 250 terrortámadást hajtottak végre, ezek közül az egyik legsúlyosabb szintén Nizzában történt: 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe egy ugyancsak tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is távozhat, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. Eközben folytatódik a parlament plenáris ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×